Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai hatalomátvételt jelentett be a hadsereg főparancsnoka Thaiföldön

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 22. 20:49

Thaiföldön a hadsereg május 22-én, csütörtökön átvette a hatalmat arra hivatkozva, hogy helyre kell állítani az országban a rendet a hónapok óta tartó politikai zavargásokat követően.

A hatalomátvételt Prajuth Csan-ocsa, a hadsereg főparancsnoka helyi idő szerint délután öt órakor jelentette be az állami televízió által élőben közvetített beszédében. A hadsereg kedd hajnalban hirdetett ki rendkívüli állapotot, hogy megálljt parancsoljon az ősz óta tartó súlyos belpolitikai válságnak, amelynek időről időre kiújuló erőszakos összecsapásaiban eddig 28 ember halt meg, és több mint nyolcszáz megsebesült.

Csan-ocsa szerdán tárgyalóasztalhoz ültette a konfliktusban szemben álló feleket, megakadályozandó, hogy a megosztott indokínai monarchia úgymond „egy második Ukrajnává" váljon. A találkozón a kormánypártnak, a legnagyobb ellenzéki pártnak, a két tábor tüntetőinek a vezetői, valamint a szenátus és a választási bizottság elnöke vettek részt. A két hete kinevezett ügyvivő miniszterelnök, Nivatthamrong Bunszongphaiszan nem volt jelen, a kormányoldalt öt minisztere képviselte. Csütörtökön folytatódtak a tárgyalások, de – mint a hadsereg főparancsnoka elmondta – azok sem vezettek eredményre, a rivális pártoknak nem sikerült egyezségre jutniuk.

„A törvény és a rend érdekében átvesszük a hatalmat. Kérem, őrizzék meg nyugalmukat, és folytassák szokásos napi tevékenységüket" – hangsúlyozta a főparancsnok. Hozzátette: az intézkedéssel meg akarják akadályozni az újabb haláleseteket, valamint a kormány hívei és bírálói közötti konfliktus kiterjedését.

A hadsereg szóvivője később elmondta, hogy kijárási tilalmat rendelnek el, így helyi idő szerint este 10 és hajnali 5 óra között senki nem hagyhatja el otthonát. A hadsereg ezenkívül arra utasította az ország összes televízió- és rádióadóját, hogy szakítsa meg adását, és az új katonai rezsim közleményeit sugározza.

Bangkok nyugati külvárosában a katonai puccsot követően több ezer kormánypárti „vörösinges" gyűlt össze, a tömeget a katonák a levegőbe leadott lövésekkel próbáltak szétoszlatni. A hadsereg őrizetbe vette a Thakszin Sinavatra volt kormányfőhöz lojális aktivisták egyik vezetőjét – közölte egy katonai szóvivő.

A spanyol hírügynökség úgy tudja, hogy a hadsereg a kormány több képviselőjét, köztük az igazságügyi minisztert is fogva tartja.

A rendkívüli állapot egyelőre érvényben marad az egész ország területén. Ennek értelmében a katonáknak lehetőségük van egyebek közt az utcai tüntetések megakadályozására, illetve letartóztatási parancs nélküli őrizetbe vételre is. A kormányellenes tüntetők a szerintük korrupt politikai rendszer reformját követelik, és egy nem választott, úgynevezett népi tanács felállítását javasolják, amelynek feladata az lenne, hogy még az új választások előtt véghezvigye a szükséges változtatásokat.

Azóta, hogy Thaiföldön 1932-ben véget ért az abszolút monarchia, a mostanival együtt 19 puccsot vagy puccskísérletet hajtott végre a hadsereg. A legutóbbit 2006-ban követte el Thakszin Sinavatra kormányfő ellen, aki bár azóta száműzetésben él, továbbra is az ország megosztottságának egyik fő forrása.

A mostani katonai hatalomátvételt megelőző zavargások ősszel Thakszin testvérének, a 2011-ben hatalomra került Jinglak Sinavatrának a lemondását követelő tüntetésekkel kezdődtek, akit – kabinetjének számos tagjával együtt – május elején lemondásra kényszerített az alkotmánybíróság, de a politikai ellentétek azután sem csillapodtak.