Katonai járművet ért támadás Délkelet-Törökországban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. július 1. 8:16Pokolgépes merényletet követett el a török hadsereg egyik járműve ellen június 29-én, szerdán a délkelet-törökországi Mardin tartomány Derik körzetében a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet, 2 katona meghalt, 3 pedig megsebesült – jelentette a Dogan török hírügynökség.
Délkelet-Törökországban egyre gyakrabban hajt végre hasonló támadásokat a PKK, amelynek elsődleges célpontjai a biztonsági erők tagjai, járművei és különféle létesítményei. A török haderő 2015 decembere óta hajt végre átfogó hadműveleteket a kurd felkelők ellen az ország főként kurdok lakta délkeleti részében.
A török-kurd konfliktus két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában robbant ki újra. Az összecsapásokban tavaly július óta a biztonsági erők több mint 500 tagja halt meg, és a PKK mintegy 7600 felkelőjét „tették ártalmatlanná" Törökország határain belül, valamint Irakban, ahol a lázadók főhadiszállása található. Az 1984 óta tartó török-kurd konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket.