Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kegyetlen mészárlások Dél-Szudánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 21. 16:03

Legalább 114 civilt öltek meg a dél-szudáni kormányerők 2016 júliusa és 2017 januárja között az ország déli részén található Yei városában és környékén – közölte az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának hivatala.

“A támadásokat riasztó mértékű kegyetlenséggel, és feltehetőleg – mint az ország más részein is – etnikai alapon követték el" – állt az ENSZ vizsgálatáról szóló jelentésben. “Volt olyan eset is például, hogy temetéseken résztvevőket támadtak meg a kormányerők, a katonák válogatás nélkül követtek el erőszakos bűncselekményeket civilek ellen; nőket és kislányokat erőszakoltak meg, köztük olyanokat is, akik éppen a harcok elől menekültek, sokszor a megerőszakolt áldozatok családtagjainak szeme láttára".

A világ legfiatalabb államának számító, 2011 óta független Dél-Szudánban 2013 decemberében mérgesedett el a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir elnök és helyettese, Riek Machar között, aminek következtében polgárháború tört ki. Habár a szemben álló felek 2015 augusztusában békemegállapodást írtak alá, az egyezmény nem vetett véget a harcoknak. A békeszerződéssel tavaly júliusban létrehívott egységkormány napok alatt összeomlott, a fővárosban, Jubában harcok törtek ki, melyek elől Machar és számos követője menekült Yei városán keresztül a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságba.

Az ENSZ jelentése szerint menekülésük során Machart és követőit számos alkalommal megtámadta a Salva Kiir elnökhöz hű Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA), aminek következtében heves harcok bontakoztak ki a két fél között, különösen Yei városában és környékén.

“Tekintettel arra, hogy a szervezet (ENSZ) mozgástere korlátozott, valószínű, hogy a dokumentált esetek száma csak töredéke mindannak, amit ténylegesen elkövettek az SPLA tagjai. A Yei-ben elkövetett bűncselekmények kimerítik az emberi jogok megsértésének és a visszaélésnek a fogalmát, némelyikük pedig emberiesség elleni bűncselekménynek számít, ezek feltárására újabb vizsgálatokat rendelünk el."

Santo Domic ezredes, a dél-szudáni hadsereg szóvivője a Reuters brit hírügynökségnek adott nyilatkozatában a jelentést “alaptalannak" nevezte. “Nem ez az első alkalom, hogy az ENSZ az SPLA ellen vádaskodik és megpróbálja azt a nép ellenségeként beállítani.

Az SPLA az ország egyik legnagyobb katonai intézménye, nem engedheti meg magának, hogy erőszakos cselekményeket kövessen el. Domic ennek kapcsán hozzátette, hogy az elnök arra utasította a hadsereg parancsnokait, hogy büntessék meg azokat a katonákat, akik egy esetleges nemi erőszak elkövetésére készülnek.