Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kéksisakosokat vetnek be a kulturális örökség védelmére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 18. 8:21

A veszélyben forgó világörökség védelmét hivatott biztosítani az első műemlékvédelmi „kéksisakos” egység, amely Olaszországban alakult meg az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetével (UNESCO) született megállapodás értelmében.

A rendkívüli kéksisakosok feladata békefenntartás helyett a nemzetközi kulturális örökség védelme és megmentése bárhol a világban, ahol erre szükség van.

Több mint ötventagú szakértői, ugyanakkor gyors beavatkozású operatív csoportról van szó, amelyben harminc olasz műemlékvédelmi szakember mellett az olasz fegyveres erőkhöz tartozó csendőrség speciális műemlékvédelmi egységének emberei is helyett kaptak. A csapat székhelyét a UNESCO torinói központjában alakították ki.

Dario Franceschini olasz kulturális miniszter felidézte, hogy a műemlékvédelmi egység felállításának tervét Matteo Renzi miniszterelnök szeptemberben jelentette be az ENSZ-közgyűlésében. A UNESCO ezt támogatta, és az olasz egység négy hónap alatt fel is állt. A kulturális tárca vezetője szerint ez csak az első lépés, most a világ többi országának csatlakozását várják az ENSZ örökségvédelmi csapataihoz.