Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerészek: túl a századik bejelentésen

Szöveg: Szűcs László |  2016. február 18. 7:18

A hatodik héten, azaz február 8-14. között 25 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül hét esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Bátyi Edina főtörzsőrmester, az alakulat kommunikációs altisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ban eddig összesen 102 bejelentést kaptak.

Február 8-án a Komárom-Esztergom megyei Gyermelyre vonultak ki a tűzszerészek, mivel a horgásztó környékén, fakitermelés közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Február 11-én a Somogy megyei Nagybajom településen akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a Zrínyi úton, földmunkák közben bukkantak rá hét darab második világháborús robbanószerkezetre. A Hadházi Sándor zászlós vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy szovjet gyártmányú, 82 milliméteres aknavetőgránátokat találtak, amiket a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítottak.

Február 12-én a főváros XXI. kerületében, a Salak utcában, építkezés közben került elő egy 122 milliméteres repesz-romboló gránát. A robbanótestet a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész