Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kelet-szíriai állást bombázott az amerikai vezetésű koalíció

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2018. június 19. 20:46

A szíriai állami média azt jelentette június 18-án, hétfőn nem sokkal éjfél után, hogy az Egyesült Államok vezette katonai koalíció egy harci gépe a hadsereg egy katonai állását bombázta az ország keleti részén, és a légitámadás halálos áldozatokat is követelt, az amerikai hadsereg azonban cáfolta, hogy légicsapásokat hajtott volna végre a térségben.

Az akciót a jelentés szerint az iraki határnál fekvő el-Harra településen hajtották végre, Abu-Kemáltól délnyugatra; a halálos áldozatok és a sebesültek számáról részleteket egyelőre nem tudni. A szíriai háború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint a légicsapásban negyven ember halt meg. A nagy-britanniai székhelyű szervezet szerint a harci gépek a Hezbollah libanoni síita szervezett, illetve más, a damaszkuszi rezsimmel ugyancsak szövetséges milíciák állásait támadták Abu-Kemalnál. A Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató katonai szövetség egyik parancsnoka szintén arról beszélt a Reuters hírügynökségnek, hogy „valószínűleg amerikai" drónok iraki fegyveres csoportok és a szíriai hadsereg állásait támadták Abu-Kemál és a nyugatabbra fekvő Tanf között.

„Az amerikai vezetésű koalíció egyik tagja sem hajtott végre légicsapásokat Abu-Kemál térségében" – reagált a közlésre Josh Jacques őrnagy, az Egyesült Államok közel-keleti műveleteit irányító parancsnokság, a CENTCOM egyik szóvivője. Az amerikai vezetésű koalíció olyan szíriai arab és kurd milíciákat támogat a térségben, amelyek az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcolnak Abu-Kemáltól északkeletre – írja a Reuters. A hírügynökség a támadással összefüggésben megszólaltatta az izraeli hadsereg egyik szóvivőjét is, de ő azt mondta, hogy „nem kommentálják a külföldi jelentéseket".

A háború alatt az izraeli légierő többször mért csapást Szíria területén a Hezbollahnak szánt iráni szállítmányokra vagy iráni állásokra. Bár a szíriai hadsereg, iráni támogatású milíciákkal az oldalán kiverte tavaly Abu-Kemálból az Iszlám Állam erőit, a dzsihadisták azóta is végrehajtottak támadásokat a térségben. Amerikai csapatok Tanfban is állomásoznak, Abu-Kemáltól délnyugatra, az iraki-jordániai-szíriai hármashatár közelében. Aszad szíriai elnök a múlt héten kijelentette, hogy az Egyesült Államokat megszálló hatalomnak tekinti Szíriában, és országa „támogat mindenfajta ellenállási cselekményt, amely terroristák vagy megszálló erők ellen irányul".