Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kényszerleszállást hajtott végre egy pakisztáni helikopter, az utasokat elhurcolták

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 7. 20:04

Kényszerleszállást hajtott végre augusztus 4-én, csütörtökön egy pakisztáni helikopter a kelet-afganisztáni Logar tartományban, a gép hat utasát helyi fegyveresek fogták el – közölte a Kháma Press afganisztáni hírügynökség a tartományi tanács egyik tisztségviselőjére hivatkozva.

Abdul-Vali Vakil szerint a helikopter a tartomány forrongó Azra körzetében ért földet. Szalim Száleh, a tartományi kormányzó szóvivője a Pazsvok afganisztáni hírügynökségnek megerősítette, hogy a helikopter pakisztáni volt, és a kényszerleszállást követően kigyulladt. A fedélzetén tartózkodók ugyanakkor nem sérültek meg – tette hozzá. Szerinte a pakisztáni hadsereg urdu nyelvet beszélő tagjai tartózkodtak a fedélzetén. A roncsdarabokon található jelzések alapján Iszlámábádból jöhetett.

Korábban a NATO és az afgán védelmi tárca is közölte: a helikopter nem tartozik hozzájuk. Az afgán védelmi minisztérium egyik szóvivője szerint viszont a helikopter egy magánvállalat tulajdonában állhatott.

Egy helybéli szemtanú szerint a helikoptert tálib szélsőségesek gyújtották fel, ahogy földet ért. A kabuli kormány ellen lázadó fegyveres csoport eddig nem nyilatkozott a történteket illetően.

A tálibok mellett más felkelő csoportok is működnek Logar számos távoli körzetében. A tartományi székhelyet, Puli-Alámot az Azra körzettel összekötő útvonalak már 14 éve le vannak zárva.

Egyelőre nem tudni, mit keresett egy pakisztáni helikopter az afgán légtérben, mélyen Logar tartományban, közel a közép-ázsiai ország fővárosához, Kabulhoz.