Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Késeléses merénylet az egyik michigani reptéren, az FBI szerint terrorakció volt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 23. 8:08

Késeléses merénylet történt június 21-én, szerdán az egyesült államokbeli Michigan állam egyik reptéren, amit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) utóbb terrorakciónak minősített.

A késelés délelőtt történt, és azt a nap folyamán még köztörvényes bűncselekményként vizsgálták, estére azonban az FBI bejelentette: terrorakcióról van szó. Az elkövető, a 49 éves kanadai Amor Ftouhi a kanadai Québecből érkezett az Egyesült Államokba, törvényes úton, először – még a múlt héten – New York államba, s onnan szerdán a Detroit közelében fekvő Flintbe.

A város nemzetközi repülőterén – az NBC televízió tudósítása szerint – „Allah Akbár!" kiáltások közepette késsel megtámadta a repülőtér egyik biztonsági alkalmazottját. Az arabul beszélő férfit négyen fogták le, köztük a megkéselt biztonsági tiszt. Jeff Neville hadnagyot kórházba szállították, műtétet hajtottak végre rajta és az orvosi jelentés szerint állapota stabil, nem szenvedett maradandó károsodást.

A letartóztatott Ftouhi a rendőrségen közölte: „az amerikaiak embereket gyilkoltak Szíriában, Irakban és Afganisztánban, ezért valamennyiüknek pusztulniuk kell". Az FBI detroiti vezetője, David Gelios sajtóértekezleten jelentette be, hogy az elkövető egyedül cselekedett, s a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint tette elszigetelt incidens volt, nem része egy nagyobb összeesküvésnek, vagy terrorakció-sorozatnak.

Donald Trump elnököt folyamatosan tájékoztatták a történtekről. A washingtoni kanadai nagykövetség nyilatkozatban biztosította az amerikai kormányt a „teljes körű együttműködéséről".