Készek a Bagdaddal való párbeszédre a kurdok
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. október 20. 11:48Üdvözölte az autonóm iraki Kurdisztán kormánya október 19-én, csütörtökön az iraki miniszterelnök párbeszédre tett javaslatát a kurd függetlenségi népszavazás nyomán kialakult válság rendezése érdekében. Vasárnap indult a bagdadi kormányfő utasítására hadművelet a központi kormány ellenőrzésének visszaállítására a vitatott észak-iraki területeken, aminek során Kirkuk városa három év után újra a bagdadi kormány ellenőrzése alá került.
A Necsirvan Barzáni által vezetett kurdisztáni kormány az erbíli székhelyű Rudau televízió szerint közölte, kedvezően viszonyul Haider al-Abádi arról szóló javaslatához, hogy az alkotmány és a partnerség szellemében rendezzék a helyzetet. A központi iraki kormány feje, Haider al-Abádi kedden szólított fel egyeztetésekre, miután a szeptemberben a bagdadi vezetés akarata ellenére megtartott referendumról szólva azt mondta, „az már a múlté".
Abádi az autonóm régióval folytatandó párbeszéd előfeltételéül szabta meg, hogy tekintsék semmisnek a szeptember 25-i függetlenségi népszavazás eredményét, amelyen a szavazók nagy többsége az elszakadásra voksolt.
Vasárnap a bagdadi kormányfő utasítására hadművelet indult a központi kormány ellenőrzésének visszaállítására a vitatott észak-iraki területeken. A kormányerők visszafoglalták a kurd autonóm területen kívül fekvő, kőolajban gazdag Kirkukot is, amely 2014 óta volt a pesmergák kezén.