Öten egy célért

Bemutatjuk a magyar ejtőernyős válogatottat

Szöveg: Sin Bettina | Fotó: Schöff Gergely | 2024. július 7. 13:24

Vannak katonák, akiket – kis áthallással – bölcső helyett a levegő ringatott. A magyar válogatott tagjai már gyermekkorukat is a reptéren töltötték, vagy fiatalon szerettek bele az ejtőernyőzésbe, a honvédség iránti elköteleződésüket is a sport szeretete inspirálta. Mindannyian túl vannak a 10 000. ugráson, együtt világbajnoki aranyérmet szereztek célbaugrásban, és eszük ágában sincs abbahagyni.

„A zsigerekben kell érezni a levegő rezdüléseit”

Varga Tamás, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár Speciális Ejtőernyős Kiképző Központ beosztott zászlósa már gyermekként is Szandaszőlős repterét járta, édesapját nézte megérkezni a magasból. Egy nappal 16. születésnapja után ugrott először, és örökre beleszeretett az ejtőernyőzésbe. A hajnalokat a reptéren kezdte, tanult, dolgozott, majd a sorkatonaság idején kiszolgáló ejtőernyősként állt helyt. Azután a hivatásos katonai szolgálatot választotta.

„A nyolcvanas évek óta versenyzem, több mint 11 500 ugráson vagyok túl. Büszkeségem a 2016-ban Oroszországban szerzett világbajnoki érem, de minden más dobogós helyezés emlékezetes számomra. Mi, magyarok a célbaugrásban vagyunk jók, most is ebben versenyzünk. Hogy kiből lesz jó célbaugró? Bár ez egy tanulható folyamat, kell hozzá tehetség is. Egy jó ejtőernyős a zsigereiben érzi a levegő rezdüléseit, megoldja a problémás helyzeteket, az időjárás miatt itt minden apróság számít. Tudni kell relaxálni, mentálisan ott lenni, optimalizálni a saját működésünket.”

„A kitartás a legfontosabb”

Hirschler Gábor, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár Speciális Ejtőernyős Kiképző Központjának beosztott zászlósa, ejtőernyős beugró oktatója több mint 10 860 ugráson van túl, és szintén ejtőernyős felmenőkkel büszkélkedhet. 1985-ben Péren ugrott először, 89-ben sorkatonának állt, majd ő is hivatásos katona lett.

„A közeg ragadott magával, illetve a félelem legyőzése motivált. Tetszett az is, hogy komolyan vettük a sportolást más területeken is. Úsztunk, ugrottunk, futottunk, lőttünk… 1986 óta versenyzem, és én is tagja voltam a világbajnoki aranyérmes csapatnak 2016-ban” – mondta. Gábor szerint a tehetség mellett a kitartás a legfontosabb, ha valaki jó ejtőernyős szeretne lenni.

„A sportolás segít az összpontosításban, visszahat a mentalitásunkra. A fizikai felkészültség a lelki felkészültséget is segíti. Jógával, légzéstechnikákkal tökéletesíthetjük magunkat. De a kitartás a legfontosabb, nem csak szeretni kell az ugrást, nem csak ügyesnek kell lenni, hanem le kell győzni a nehézségeket is.”

„Váratlan helyezetekben az adrenalin az egekbe szökik”

Gőgös Péter tervező zászlóst, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Ejtőernyős Csoportjának tagját egy osztálytársa vitte el magával az első ugrásra tizennyolc évesen, aztán ott is maradt az egykori Malév Repülő Klubban, ahol a civil válogatott tagja lett. Aztán a honvédségnél volt lehetősége folytatni a sportolást.

„Mindent szeretek az ejtőernyőzésben. Változatos, embert próbáló, jellemformáló sport. A nagyobb megmérettetésekre egyénileg is készülünk, de az edzőtáborokban a csapatmunkára, a lépcsőépítésre koncentrálunk. A csoportos célbaugrásnál meghatározzuk, milyen sorrendben ugorjunk, figyeljük egymás reakcióit, iskolaköreit. Ismerni kell a többieket, mint minden csapatjátékban. Szolnokon nagyon termites az időjárás, meg tudja kavarni a játékot. Ez is a sport része, váratlan helyzetben az adrenalin az egekbe szökik, felgyorsul az agy, lelassul az idő” – meséli a zászlós.

„Számomra ez a totális szabadság”

Bánszki Tamás százados, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár ejtőernyős csoportjának parancsnoka szintén az anyatejjel szívta magába a szakmát. Édesapja Békéscsabán szolgált a seregben főejtőernyős oktatóként, bátyjával együtt a repülőtéren nőtt fel.

„Nem is volt más választásunk, minthogy ejtőernyőssé váljunk. 1992-ben sorkatona voltam Szolnokon, majd civilként versenyeztem a válogatott tagjaként. Később csatlakoztam a honvédséghez, ahol egy jó közösségre találtam. Én vagyok a világon a legszerencsésebb, mert ez a munkám, ez a sportom és ez a hobbim, mit akarok mást jobbat? Nekem ez a szabadság. Kilépni a semmibe, esni, mint a madár, ajánlani tudom mindenkinek, hogy az életében egyszer próbálja ki! A célbaugrás utolsó mozzanata különösen érdekes: ez egy pszichés sport, koncentrálni kell, hogy el tudjuk találni azt a picike pontot a céltábla közepén. A különböző kihívásokat rutinból elhárítjuk. Tudom, hogy oda fogok érni, tudom, hogy ebből jó helyezés lehet” – mondja a százados.

„A nagy eredmények apró árnyalatokon múlnak”

Asztalos István tartalékos zászlós, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezredben szolgál. Huszonöt évig volt hivatásos katona. Kallódásra hajlamos gyerekként mindent kipróbált, aztán egyszer fogadásból elment a reptérre és megtalálta önmagát.

„Már a fizikai állapotomon érzem, hogy abba kéne hagyni, de nem lehet. Ezt élvezem, ehhez értek. Minden versenyeredményemre büszke vagyok, a világbajnoki csoportos aranyéremre, az Európa-bajnoki címeimre, a világkupákon elért összetett győzelmekre, az ázsiai openben elért első helyezésemre... minden verseny megismételhetetlen. Oktattam edzőként hazánkban, Egyiptomban, Svájcban, segítettem másoknak magas szintről még feljebb lépni. A fejmozgás, a lábmozgás, a cipő típusa, az ernyőbeállítás, ezek az ’apróságok’ mind-mind segítenek a profiknak, a nagy eredmények pedig az apró árnyalatokon múlnak. És persze a kitartáson és a lehetőségeken. Vannak fiatalok, akik nagyon gyorsan fejlődnek, majd nem lépnek előrébb. Kell egy egyéni plusz, hogy valaki kiemelkedő legyen ebben a sportágban. Lehet, hogy a mi csapatunk soha nem ismétlődik meg, de reméljük, hogy igen” – zárja a beszélgetést a tartalékos katona.

Galéria