Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Civil érdeklődőket is várnak a katonai ejtőernyős vb-re

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Schöff Gergely és archív felvételek |  2024. július 1. 11:24

Július 3-án, szerdán kezdődik a 46. katonai ejtőernyős világbajnokság Szolnokon, ahová civil érdeklődőket is várnak – mondta az MH Kiss József 86. Helikopterdandár törzsfőnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

202406_eje_válogatott_felkészülés

Réz Levente ezredes, aki a 150 tagországot számláló Nemzetközi Katonai Sporttanács (International Military Sports Council – CISM) által szervezett és 2018 után ismét Magyarországon tartandó világbajnokság versenyigazgatója is, kiemelte: a vb-n kizárólag hivatásos katonák indulhatnak.

A versenyzők az egyéni számban 2200 méterről hajtanak végre stílusugrásokat; ennek során, kötelező feladatként, megadott időre kell különböző figurákat bemutatniuk. A csapatversenyben 3200 méter magasságból összekapaszkodva, előre kisorsolt formációkat mutatnak be. Az a csapat nyeri ezt a formaugrásnak nevezett számot, amelyik a legtöbbször és a legpontosabban végre tudja hajtani a formaváltást úgy, hogy egy ötödik ejtőernyős kamerával felveszi a történteket – közölte az ezredes.

Elmondta, a vb-n lesz célba ugrás is; egy 5 forintos pénzérmével érzékeltette, hogy egy légijárműből 1100 méterről kiugró ejtőernyősnek mekkora karikát kell eltalálnia. Ismertetése szerint ha az ejtőernyős akár egy centimétert is téved, azért már hibapont jár, ráadásul egy erre a célra kifejlesztett rendszer jelzi a versenybíróknak, hogy szabályos volt-e az ugrás. Ebben a számban a legkevesebb hibapontot elérő versenyzők végeznek a mezőny élén.

20240625_Szolnok_EJE_valogatott_riport_SG_018

Az esélyekről szólva azt mondta, a világbajnokságon 2016-ban egyszer már győzelmet arató és másodízben hazai pályán szereplő magyar válogatott talán a célba ugrásban a legjobb, stílusugrásban a cseh, a német és a svájci katonák, formaugrásban pedig Németország, Csehország és Belgium versenyzői lehetnek a magyarok legfőbb vetélytársai.

Az ejtőernyősök földet érése rendkívül látványos – hívta fel a figyelmet az ezredes, hozzáfűzve, hogy a különleges nézői élmény megteremtése érdekében a verseny állását egy ledfalra is kivetítik majd, amelyen az is látható lesz, hogyan építi fel ugrását az ejtőernyős.

A 46. katonai ejtőernyős világbajnokság megnyitója szerdán lesz, a verseny július 11-ig tart – közölte Réz Levente ezredes.

A teljes televíziós beszélgetést itt lehet megtekinteni.

20240524_ejtőernyőzés_montázs
Kapcsolódó cikkek