Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sin Bettina

Cikkek
2024.05.05. ultrabalaton_HM

Az Ultrabalaton dobogóján a nyolcfős honvédelmi női csapat

2024. május 5. 18:26

A Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget képviselő, GI Jane néven induló női csapat 18 óra alatt teljesítette a hétvégi Ultrabalaton 211 kilométeres távját. A nyolc lelkes és edzett hölgy erőfeszítését siker koronázta: Európa egyik legnagyobb tókerülő futóversenyén saját kategóriájukban harmadikként értek célba.

2024_05_kincsem_park_belyegbemutato_NG_nyitó

Bélyeget bocsátottak ki Kincsem tiszteletére

2024. május 5. 18:22

Kincsem, a világhírű magyar versenyló 1874. március 17-én született. A százötven évvel ezelőtti eseményre emlékezve az egyik legjelentősebb hazai galoppeseményen, a Nemzeti Díj versenynapján, ünnepélyes keretek között mutatták be Budapesten az évforduló alkalmából kibocsátott Kincsem-bélyeget.

20240429_Safety_Fuel_SZK_index

Ami a csövön kifér

2024. április 30. 14:20

Egy csepp sem eshet a földre abból a 150 ezer liternyi üzemanyagból, amit a szakértő katonák kezelnek egy tábori hajtóanyagraktár kialakítása, üzemeltetése és bontása során. Strukturált együttműködés keretében a Safety Fuel elnevezésű német-magyar üzemanyagellátási gyakorlatot évente rendezik meg. A gyakorlaton április közepétől május végéig dolgozik együtt a nemzetközi állomány.

MAT_NATO_HUN

A béke fenntartása párbeszédet követel

2024. április 27. 17:17

A Magyar Atlanti Tanács – a transzatlanti térségben kialakult értékválságot és érdekellentéteket tapasztalva – igyekszik támogatni az atlantizmus gondolatának megőrzését és erősítését a magyar társadalomban és a határainkon túl is. A szervezet elnöksége a tanács közelgő, május 7-i nemzetközi konferenciája kapcsán nyilatkozott a sajtónak.

20240425_Kratochvil_10_honvedelmi_verseny_donto_SZK_index

A térképolvasástól a fekvőtámaszokig

2024. április 26. 17:07

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola Kollégium megalapításának tizedik évfordulójára rendezett versenysorozat a döntőben csúcsosodott ki április 26-án, Újfehértón. Szerte az országból hét iskola ötfős csapatai mérkőztek meg egymással a végső győzelemért.

202404_Horváth_József_szabó_BJ (nyitó)

„Hálás vagyok, hogy szabóként a hazámat szolgálhattam!”

2024. április 24. 7:07

Olcsó szóvicc lenne, ha azt írnánk, negyvenegy évig bírta cérnával, mindenesetre tény, hogy pontosan ennyi szolgálati idő után vonult nyugdíjba Horváth József szabó, a Mária Terézia-laktanya Ruházati Javítóműhelyének vezetője, aki több katonagenerációnak is tervezett és gyártott ruhákat.

2024_04_fiumei_ut_egressy_beni_NG (nyitó)

„Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, mutassatok utat”

2024. április 23. 16:04

A címben szereplő népdal is felcsendült Egressy Béni születésének 210. évfordulóján, a budapesti Fiumei úti sírkertben tartott koszorúzáson, április 22-én. A Szózat megzenésítője, egykori zeneszerző, író, színész, énekes és honvéd sírjánál katonai közreműködéssel helyezték el a tisztelet virágait.

világűr_nyitó

„A világűr a hadviselés szinte minden szegmenséhez kapcsolódik”

2024. április 21. 8:18

Magyarország első űrstratégiája célkitűzéseivel összhangban interdiszciplináris képzés indult UniSpace program néven a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vezetésével. Az elérhető tudásról, a Föld körüli pályák és a Hold stratégiai jelentőségéről és a Magyar Honvédséget is érintő témákról kérdeztük dr. Horváth Biankát, az UniSpace programigazgatóját és dr. Bartóki-Gönczy Balázst, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának tudományos dékánhelyettesét.

2024_04_ocsa_vegyvedelmi_gyakorlat_NG_index

Álarcban a labor ellen

2024. április 19. 10:47

Közös gyakorlatot tartott Ócsán az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred és az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár. Együtt számoltak fel egy mérgező harcanyag-előállító labort, majd égetéssel semmisítették meg a veszélyes harcanyagot. A gyakorlat célja az együttműködés fejlesztése mellett ahhoz a speciális felszereléshez való alkalmazkodás, amely a vegyi fegyverekkel szemben védi viselőjét.

20240416_Szolnok_helikopter-karbantartás_BA nyitó2

Életek múlhatnak a helikopter-karbantartó munkáján

2024. április 17. 8:37

Az altiszti alapképzés elvégzése után az „Acélkockák” különböző területekre szakosodnak. A műszaki beállítottságú katonák egyik kedvelt választása a helikopter-karbantartás: április 16-án a növendékek az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál nézhették meg, miként zajlik a H145-ös és a H225-ös forgószárnyasok műszaki kiszolgálása.