Sin Bettina - 3. oldal
Katonaemlékek újrakomponálva
2024. március 23. 10:39
Egy fotót nem csak a technika és az ötlet tesz zseniálissá. A lényege, hogy megszólítsa a befogadót. Ha elindít egy gondolatfolyamot, érzéseket ébreszt bennünk és ad számunkra valamit, akkor éri el célját és válik művészi alkotássá. A katonai fotózás izgalmas látványvilága az emberi sorsok bemutatásával lesz teljessé, miként a „175 éves a Magyar Honvédség” fotópályázat négy díjazott képének esetében is.
Vulkánhódítás katonásan
2024. március 22. 20:36
A celldömölki VulcanRun akadályfutó versenyen a meredek Sághegy és a 23 akadály egyaránt komoly kihívás elé állítja a résztvevőket. A szombati „nagy versenynap” előtt csütörtökön a Magyar Honvédség elszánt tagjai, a kadét- és szakképzőiskolák edzett diákjai indultak vulkánhódításra.
Önmagukon túlmutató pillanatok
2024. március 21. 12:37
A Honvédelmi Minisztérium 2023-ban hirdetett kreatív művészeti pályázatot, ahová olyan fotókat és videókat vártak, amelyek megidézik a múlt és a jelen magyar hadtörténelmét, illetve a honvédség jelenlétét a családi anekdotákban. Az ünnepélyes megnyitón kihirdették a pályázat győzteseit és bemutatták a legszebbnek ítélt alkotásokat. A pályázatra közel hatvan pályamunka érkezett be, többségükben fotók.
Új szintre emelt együttműködés a Magyar Honvédség és az Óbudai Egyetem között
2024. március 20. 6:30
Március 19-én ünnepélyesen aláírták a Honvédelmi Minisztérium és az Óbudai Egyetem között létrejött megújított, megerősített és kibővített együttműködési megállapodást. A dokumentumot dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára és prof. dr. habil Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora szentesítette kézjegyével a Bálna Honvédelmi Központban.
A modern haderőben is fontos a csapatzászló
2024. március 19. 7:57
Csapatzászlót adományozott a győri Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezrednek dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. A március 18-ai ünnepélyes átadáson a Nagyboldogasszony-székesegyházban mintegy kétszázan gyűltek össze.
Erős nemzeti haderő garantálhatja a szabadságot ma is
2024. március 14. 15:22
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára és Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese kitüntetéseket adott át a budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban nyugállományú katonáknak és a honvédelem ügyét támogató társadalmi szervezetek képviselőinek.
A kibertér védelme közös felelősség
2024. március 14. 14:57
Nemzetközi Katonai Kibertér Műveleti Konferenciát tartottak Szentendrén. A hiánypótló rendezvény célja a katonai kibertérrel összefüggő aktuális kérdések megvitatása volt, illetve a tapasztalatok és eredmények megosztása az ágazati szereplők és a civil szakemberek között. A szakmai előadások mellett a honvédségi, a katonai nemzetbiztonsági és nemzetközi szakértőkkel folyt kerekasztal beszélgetés a kibertér műveletek feladatairól.
Kincsem 150: emlékérme a legeredményesebb magyar versenyló tiszteletére
2024. március 12. 20:07
A Honvédelmi Minisztérium támogatásával, ezüst és színesfém emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank az 1874. március 17-én világra jött kivételes magyar versenyló születésének évfordulója alkalmából.
Kincsem: csodakanca sztárallűrökkel
2024. március 12. 20:07
Ha a lovak nagyon sokáig élnének, minden idők legjobb magyar versenylova most ünnepelné 150. születésnapját. Születésének évfordulójára a napokban csillogó emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Kincsem nemcsak a lóversenypályán volt különleges „egyéniség”.
„Múltunk és jelenünk, a jövőnk”
2024. március 6. 11:02
Zakariás József a hatos mezben nem játszott reflektorfényben, de megszerzett labdák sokasága, alázat, jóság és szeretet jellemezte. Az Aranycsapat legendás futballistája születése 100. évfordulóján, március 5-én rendezett emlékkonferencián dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára úgy fogalmazott: múltunk és jelenünk a jövőnk, reméljük, a hazai sportra továbbra is csodás évek várnak.