Készen állt II. Erzsébet királynő atomháborús beszéde 1983-ban

A nemzeti levéltár által most kutathatóvá tett három évtizeddel ezelőtti dokumentumtömeg egyik legkirívóbb darabja az a rádióbeszéd, amelyet a kormány az uralkodó számára állított össze, arra az esetre, ha a NATO és Kelet-Európa nukleáris ütésváltással fenyegető közvetlen fegyveres konfliktusba keveredik egymással.

A szerencsére soha el nem mondott királynői beszéd része volt annak az átfogó háborús forgatókönyvnek, amelyet a brit kormány a hadvezetés és a hírszerző szolgálatok szakértőivel együtt állított össze, felvázolva az elképzelt konfliktus lehetséges kibontakozási irányait.

A forgatókönyv alapján a Szovjetunióban az akkor már nagybeteg Jurij Andropov SZKP-főtitkártól háborúra elszánt új vezetés veszi át a hatalmat, és 1983. március 3-án fegyveres támadást indít Nyugat-Németország, Skandinávia, Olaszország és Törökország ellen.

A gyorsan kiszélesedő konfliktusban vegyifegyver-támadás éri Nagy-Britanniát is.

A NATO katonai vezetői a hadi helyzet láttán arra a következtetésre jutnak, hogy a Varsói Szerződés elsöprő erejű invázióját csak a Szovjetunióra és a vele szövetséges többi kelet-európai országra mért első nukleáris csapással lehet megállítani. A nyugati hadvezetés felismeri azt is, hogy a kisebb hatóerejű hadszíntéri – taktikai – atomfegyverek alkalmazásával a NATO nagyobb károkat okozna saját magának, mint az ellenségnek.

Mindezek alapján a NATO döntést hoz a hadászati atomfegyverek bevetéséről.

Ebben a helyzetben mondta volna el 1983. március 4-én, pénteken délben rádióbeszédét II. Erzsébet királynő, gyakorlatilag bejelentve népének a harmadik világháború kitörését.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott, eddig soha nem publikált beszédben – amelynek puszta léte sem volt közismert – az uralkodó a konfliktust „a világot elborító háborús őrületnek" nevezte volna, és őszintén kifejtette volna, hogy Nagy-Britanniának nagyon rossz esélyekkel szembenézve kell készülnie a túlélésre.

A királynő visszautalt volna arra a pillanatra, amikor 1939-ben, a második világháború kitörésének „végzetes napján" saját édesapja, VI. György király felhívását hallgatta a rádióban, húgával, Margit hercegnővel összebújva. „Egyetlen pillanatig sem gondoltam volna, hogy egy nap rám is ez a rettenetes kötelezettség hárul" – hangzott volna az uralkodó beszéde.

Hangsúlyozta volna ugyanakkor, hogy ezúttal nem a fegyveres katona, nem is a brit városok égboltján ólálkodó harci pilóta, hanem a rossz célokra használt technológia az ellenség.

II. Erzsébet királynő utalt volna másodszülött fiára, András yorki hercegre, aki akkoriban a királyi haditengerészet harci helikopterpilótájaként szolgált. „Szeretett fiam, András e pillanatban már bevetésen van egységével, és szünet nélkül imádkozunk biztonságáért, ugyanúgy, ahogy minden (brit) katona biztonságáért is, szolgáljanak akár hazai földön, akár más országokban" – hangzott volna a beszéd.

András herceg egyébként egy évvel korábban, a Falkland-szigetekért Argentínával megvívott 74 napos háborúban tényleges – és életveszélyes – bevetéseken vett részt.

A népet az atomháború borzalmaira felkészítő beszédben a királynő a rászorulók, a hajléktalanná váltak befogadására és vigasztalására kérte volna népét.

A beszédet mindazonáltal soha nem terjesztették ténylegesen II. Erzsébet királynő elé jóváhagyásra, és így nem is rögzítették előre.

A szöveg felett, a papír tetején nagybetűkkel a „Gyakorlat" szó olvasható, jelezve, hogy az atomháborús forgatókönyv kidolgozóinak reményei szerint az uralkodói beszédtervezet elhangzására soha nem lesz szükség.