Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két repülőteret ért támadás Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 15. 20:32

Két katonai repülőtér ellen is támadást intéztek Pakisztán délnyugati részében szélsőséges fegyveresek augusztus 14-én, csütörtök este, a hatóságok mindkét akciót meghiúsították, összesen hat támadó meghalt.

A rendőrség közlése szerint kézigránátokkal és lőfegyverekkel támadtak a Kvettához közeli két légitámaszpontra. Kvetta Beludzsisztán tartomány székhelye.

Az egyik repülőtéren a katonai gépek közösen használnak egy kifutópályát a polgári légitársaságok járataival, de a támadók nem jutottak el odáig.

A fegyveres összetűzésekben négy rendőr és három katona is megsebesült. A helyi hatóságok közlése szerint a közelben több pokolgépet is találtak, ezeket hatástalanították.

Pakisztánban a közelmúltban több alkalommal intéztek támadást repülőterek ellen. Júniusban tálibok törtek be Karacsi repülőterére, és megöltek 30 embert. Pesavarban nyár elején egy landoló gépre lőttek rá szélsőségesek, és megsebesítettek egy utast.

Megfigyelők szerint a csütörtöki támadások végrehajtói azt is megpróbálták kihasználni, hogy pénteken kormányellenes óriástüntetés készül az országban, és ennek biztosítása elvonja a hatóságok figyelmét.