Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kijev és a NATO szerint ezer orosz katona van Kelet-Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 12. 10:07

Továbbra is mintegy ezer orosz katona tartózkodik Kelet-Ukrajnában, és további húszezer állomásozik az orosz-ukrán határ közelében – közölte szeptember 11-én, csütörtökön a NATO egyik név nélkül nyilatkozó illetékese, s kijelentését később Kijev is megerősítette.

Az észak-atlanti szövetség tisztségviselője egyúttal azzal vádolta Moszkvát, hogy továbbra is korszerű katonai felszereléssel látja el a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat.

Az ukrán kormány egyik magas rangú illetékese szintén csütörtökön azt mondta, augusztus végén Kijev a NATO becsléseihez képest magasabbra, négy-ötezerre tette a Kelet-Ukrajnában lévő orosz katonák számát. Az ukrán hatóságok jelenleg (a katonai szövetséggel egyetértve) számukat ezerre becsülik, ez azonban szerintük nagyon gyorsan megváltozhat – tette hozzá. „Még ha ki is vonultak, nem mentek vissza az Uralig. Bármelyik pillanatban újra itt lehetnek" – mondta az ukrán illetékes.

Petro Porosenko ukrán elnök az ország katonai hírszerzésére hivatkozva szerdán közölte, hogy a múlt pénteken megkötött tűzszüneti megállapodás óta az orosz csapatok java részét, mintegy 70 százalékát kivonták Ukrajna területéről. „Ez újabb okot ad a reményre, hogy van perspektívája a békekezdeményezéseknek" – mondta az államfő.

A NATO illetékese leszögezte, nincsenek információik Porosenko szavainak alátámasztására, mindenesetre ha megerősítenék az orosz csapatkivonást, „az lenne az első lépés a jó irányba".

A katonai szövetség ismét felszólítja Oroszországot, hogy a válság politikai megoldására törekedjen, az ukrán kormánnyal és a nemzetközi közösséggel egyetértésben – tette hozzá a NATO tisztségviselője, és hangsúlyozta, hogy a NATO továbbra is rendkívül nyugtalan az orosz-ukrán helyzet miatt.

Moszkva következetesen tagadja, hogy orosz csapatok segítenék a kelet-ukrajnai szakadárokat.