Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kijev szerint a szakadárok megsértik a tűzszünetet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 9. 16:36

A Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok két páncéltörő rakétát lőttek ki október 7-én, szerdán Donyecktől nem messze északra az ukrán fegyveres erők egyik védelmi állására. A támadásban négy katona megsebesült – közölte a kijevi hadműveleti parancsnokság.

A közlemény szerint a katonák a Trojicke településnél lévő állásukon javítási, építési munkálatokat végeztek, amikor az egyik rakéta eltalált egy kotrógépet. A támadás fényes nappal, helyi idő szerint csütörtökön 12.25-kor történt.
Az incidensről az ukrán fél azonnal értesítette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői küldöttségét. A misszió járőrcsoportja a helyszínen dokumentálta az esetet.
Kijevi források szerint az ukrán katonák ellen végrehajtott tüzérségi támadás miatt rendkívüli ülést tarthat a kelet-ukrajnai konfliktus tárgyalásos rendezésére létrehozott – Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló – összekötő csoport.

A hadműveleti parancsnokság sajtószolgálata emlékeztetett arra, hogy szeptember 30-a óta nem sértették meg a szakadárok a minszki megállapodásokat. Aznap, amikor a rakétatámadás érte az ukrán katonák állását, Petro Porosenko ukrán elnök a kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem katonai főiskoláján szólalt fel, és éppen arról beszélt, hogy egy hete valódi fegyverszünet honol a kelet-ukrajnai Donyec-medencében. Ezt ugyan kedvező fejleményként értékelte, de kiemelte, hogy ez még nem nevezhető békének. Az államfő többször is megismételte, hogy „a háborúnak akkor lesz vége, ha az utolsó (ukrán) földdarab is felszabadul".

Múlt szerdán a két szakadár terület vezetői, Olekszandr Zaharcsenko, az önkényesen kikiáltott donyecki és Ihor Plotnickij a luhanszki népköztársaság feje aláírta a 100 milliméternél kisebb kaliberű tüzérségi fegyvereknek a frontvonal menti övezetből történő kivonásáról az összekötő csoportban született egyezséget. A dokumentum kiegészítése a februári, úgynevezett Minszk-2 megállapodásnak, amely a 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű fegyverek visszavonását már előírta.

Hétfőn Kijev és a Luhanszk megyei szakadárok bejelentették, hogy megkezdték a fegyverzetvisszavonást. A donyecki szakadárok ezt a jelek szerint egyelőre halogatják.
Zaharcsenko egy nappal azután, hogy aláírta a megállapodást, kijelentette: leállítja a fegyverek visszavonását. „Nagyon kétlem, hogy ez a megállapodás teljesülni fog, mert az ukrán katonák retorikája merőben más, mint a Kijevet Minszkben képviselőké" – mondta a RIA Novosztyi orosz hírportál szerint.
Kedden újabb előrelépés történt a kelet-ukrajnai békefolyamatban: a szakadárok vezetői beleegyeztek abba, hogy jövő februárra halasszák a helyhatósági választásokat a Donyec-medencében. Eredetileg saját választásokat akartak tartani az országos voksolástól eltérő időpontban, amit Kijev hevesen ellenzett, és a minszki rendezés meghiúsításának nevezett.