Kim Dzsong Un tárgyalna Szöullal
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. január 3. 9:25A két Korea közötti kapcsolatok javítását szorgalmazta január 1-én Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, és kijelentette, hogy kész a „legmagasabb szintű” tárgyalásokra Dél-Koreával – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
„Új fejezetet kell írnunk az Észak-Dél kapcsolatokban. Semmi okunk rá, hogy ne tartsunk magas szintű tárgyalásokat" – jelentette ki a az észak-koreai vezető. Kim Dzsong Un „nagy változást" sürgetett a Korea-közi akadozó kapcsolatokban.
A két ország az 1950-1953-as koreai háború vége óta hivatalosan továbbra is hadiállapotban áll egymással.
Kim beszéde előtt négy nappal Ju Kil Dzse dél-koreai országegyesítési miniszter javasolta Phenjannak magas szintű tárgyalások tartását januárban.
„Valamennyi kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésről hajlandók vagyunk tárgyalni" – mondta a miniszter.
Dél- és Észak-Korea között legutóbb 2014 februárjában voltak magas szintű tárgyalások, ezek napirendjén a háborúban elszakított családok újraegyesítése szerepelt.