Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínos botrány a Pentagonban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 15. 22:13

Vizsgálatot indított az amerikai védelmi minisztérium a fegyveres erők nemi visszaélések megelőzését célzó programjának koordinátora ellen, mert a gyanú szerint szexuálisan zaklatta egyik beosztottját, és egyéb vétségeket is elkövetett – jelentette be május 14-én a Pentagon.

A név nélkül említett első osztályú őrmestert, aki a texasi Fort Hood támaszponton szolgál, a minisztérium közleménye szerint azonnali hatállyal felfüggesztették minden tisztségéből.

A férfit a hónap elején vették őrizetbe annak gyanújával, hogy egy észak-virginiai parkolóban megfogdosott egy nőt, ezen kívül kerítéssel és alárendeltek bántalmazásával is gyanúsítják.

Chuck Hagel védelmi miniszter teljes körű vizsgálatot rendelt el az ügyben.