Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiszűrné a terroristákat a közösségi média

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 7. 13:46

Az amerikai közösségi média összefog, hogy kiszűrje az interneten terjedő gyűlöletbeszédet és terrorista megnyilvánulásokat.

 A Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter vezetői bejelentették: új technológiákat fejlesztenek ki a gyűlöletbeszéd és a terrorista szövegek, képek azonosítására és kiszűrésére. Korábban az Európai Unió erőteljesen bírálta az amerikai közösségi médiát, hogy nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd visszaszorításáért.
A négy cég közleményben tudatta: olyan új technológiát dolgoznak ki, amely nemcsak a gyűlöletbeszédet szűri ki, hanem azonosítja a terrorista tartalmak továbbítóit, vagyis azoknak a szövegeknek és videóknak a szerzőit is, akik terroristákat toboroznak vagy lefejezéseket mutató képeket és felvételeket tesznek közzé. Ezeket az úgynevezett digitális ujjlenyomatokat aztán globális adatbázisban rögzítik, így bárhol könnyen azonosíthatók és eltávolíthatók.

Cégeink nemsokára megkezdik az általunk már eltávolított legszélsőségesebb terrorista szövegek és képek adatainak megosztását egymással – olvasható a közleményben, amely leszögezi azt is, hogy így könnyebben azonosíthatók a potenciális terrorista tartalmak.

A tervet az Európai Unió december 8-án, csütörtökön kezdődő internetfórumán mutatják be, az adatbázis létrehozása pedig 2017-ben kezdődik.
Az Egyesült Államokban a külügyminisztérium és az igazságügyi tárca is bátorítja az érintett cégeket, hogy dolgozzanak ki új módszereket és technológiákat a terrorista tartalmak azonosítására és az ezt ellensúlyozó tartalmak terjesztésére.