Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivégezték a francia túszt Szomáliában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 18. 16:33

Megölte francia túszát az al-Shabaab – közölte az iszlamista csoport január 17-én, csütörtökön a Twitteren. A francia katonák a hét végén próbálták meg kiszabadítani a hírszerzőt, de akciójuk kudarcba fulladt.

Az al-Shabaab szomáliai iszlamista lázadó csoport közölte csütörtökön a Twitteren jelentette be, hogy szerdán megölték azt a francia hírszerzőt, akit Denis Allexként említettek a hírekben.

Párizs már korábban úgy vélte, hogy a túsz valószínűleg meghalt a hétvégi, sikertelen túszmentő akció közben.

Az al-Shabaab egyik vezetője telefonon azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy a túszt a dél-szomáliai Bulo Marerben végezték ki, ott, ahol a mintegy ötven francia kommandós megpróbálta kiszabadítani. „Vannak audio- és videodokumentumok, amelyeket majd közzéteszünk, ha úgy döntünk" – tette hozzá.

Az iszlamisták 2009 júliusában ejtették túszul a francia ügynököt. Szerdán hosszú közleményt adtak ki, és ebben azt írták, „úgy döntöttek, hogy kivégzik" foglyukat a hét végi francia akció megtorlásképpen.

Francia közlés szerint a mentési kísérletben két francia katona és tizenhét szomáliai vesztette életét.