Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivonul Észak-Jemenből az Orvosok Határok Nélkül

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 20. 12:30

Beszünteti tevékenységét, és kivonul Jemen északi részéből az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet – jelentették be augusztus 18-án, csütörtökön.

Az MSF a „válogatás nélküli bombázásokkal" és a húszi, síita lázadókkal szemben az ország nemzetközileg elismert kormányát támogató, szaúdi vezetésű katonai koalíció „megbízhatatlan biztonsági garanciáival" magyarázta döntését.

Közölték: hétfőn légitámadás érte az egyik kórházukat, és 19 ember meghalt.

„Az Absz kórháza ellen intézett légicsapással a háború kezdete óta immár negyedszer ért támadás olyan egészségügyi intézményt, amelyet támogatunk, és ez követelte a legtöbb halálos áldozatot" – húzta alá közleményében a genfi székhelyű szervezet.

Az MSF arról is beszámolt, hogy a jemeni béketárgyalások múlt havi összeomlása óta megszaporodtak a légicsapások. A segélyszervezet emellett azt is tudatta, hogy a kórházakat annak ellenére érte légi támadás, hogy az MSF folyamatosan tájékoztatta a harcoló feleket egészségügyi létesítményei hollétéről, pontos GPS-koordinátákat küldtek a szaúdi katonai vezetésnek is.

„A koalíció rendre azt állítja, hogy tiszteletben tartják a nemzetközi humanitárius jogot, de ez a támadás is azt mutatja, hogy nem urai az erőszaknak, és képtelenek megakadályozni, hogy betegekkel teli kórházakat érjen találat" – szögezte le a szervezet, független vizsgálatot követelve.

Szaúd-Arábia és az általa vezetett katonai szövetség tavaly márciusban avatkozott be a nemzetközileg elismert kormány oldalán a jemeni konfliktusba.

Az MSF a világ számos konfliktuszónájában nyújt orvosi segítséget a rászorulóknak. A mostani döntéssel hat kórházból vonják ki munkatársaikat Jemen északi részén.