Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kolumbia nem akar NATO-tag lenni

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 6. 16:12

Kolumbia együttműködésre törekszik a NATO-val de nem akar a tagja lenni – pontosította június 4-én, kedden az ország védelmi minisztere az államfő erről szóló, heves visszhangot kiváltó kijelentését.

Juan Carlos Pinzón a W nevű helyi rádióadónak nyilatkozva azt mondta, hogy egyszerűen csak együttműködési megállapodást terveznek kötni az emberi jogok, a katonai igazságszolgáltatás és a kiképzés területén. „Kolumbia nem lehet a NATO tagja, és nem akar tagország lenni" – szögezte le. Szavait később egy közleményben is megerősítette.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök a múlt hét végén beszélt arról, hogy országa csatlakozni kíván a NATO-hoz, és ennek érdekében hamarosan együttműködési megállapodást ír alá. Bejelentése felzúdulást váltott ki a térség több baloldali országában és az ellenzék soraiban is. A nicaraguai, a venezuelai és a bolíviai elnök is fenyegetésnek és provokációnak minősítette a nyilatkozatot.

A NATO brüsszeli központjában meg nem nevezett források úgy nyilatkoztak a spanyol hírügynökségnek, hogy Kolumbia „nem teljesíti a földrajzi feltételeit" annak, hogy taggá váljon.