Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Komorowski: kárt okozott Sikorski nyilatkozata

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 24. 16:59

Bronislaw Komorowski szerint Lengyelországnak ugyan kárt okozott Radoslaw Sikorski házelnöknek egy amerikai portálon megjelent interjúja és az azt követő nyilatkozatai, de szerencsére nem a külpolitikában, és most arra kell vigyázni, hogy ne legyenek további veszteségek az ügyből kifolyólag.

A lengyel államfő a lengyel nemzetbiztonsági tanács szerdai varsói ülése után nyilatkozott, amelyen Sikorskinak az amerikai Politico hírportálon megjelent interjúja miatt kialakult helyzetet is napirendre vették.
Komorowski hangsúlyozta, hogy nem a jelenlegi, hanem a volt külügyminiszter tette a politikai vihart kavart nyilatkozatot, ráadásul Sikorski visszavonta állítását. A Sikorski eredeti állásfoglalásának keddi megváltozását firtató újságírói kérdésre azt válaszolta Komorowski, hogy a változást ő „jó irányúnak" értékeli.
Radoslaw Sikorski parlamenti elnök, volt külügyminiszter kedden visszavonta azt az előző nap nyilvánosságra került kijelentését, amely szerint Putyin hat évvel ezelőtt Ukrajna közös felosztását ajánlotta Donald Tusk akkori lengyel kormányfőnek, és azt is mondta, hogy Tusk 2008. februári moszkvai látogatásán nem került sor kétoldalú Tusk-Putyin találkozóra.

A témát Grzegorz Schetyna új lengyel külügyminiszter is lezártnak tekinti. Schetyna azt mondta szerdán, hogy Sikorski csak időt és helyet tévesztett a vitatott interjúban. Hozzátette azt is: “2008-ban Moszkvában nem kerülhetett sor négyszemközti Tusk-Putyin tárgyalásra". Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke Komorowski nyilatkozatára reagálva kijelentette: az ellenzék nem engedi, hogy szőnyeg alá söpörjék az ügyet. Közölte, hogy a PiS indítványt nyújtott be a szejmben Sikorski házelnöki tisztségből való felmentésére. Sikorski visszalépését egyre több képviselő követeli, köztük a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Lengyel Parasztpárt tagjai is.

A lengyel sajtó szerdán olyan anyagokat is közölt, melyek megkérdőjelezik Sikorski és Schetyna állításait, miszerint 2008-ban nem került sor négyszemközti Tusk-Putyin találkozóra Moszkvában. A Puls Biznesu című gazdasági lap újságírója, Jacek Zalewski cikkében részletezte Tusk 2008 februárjában tett moszkvai látogatását, melynek során – Zalewski szerint – a lengyel kormányfő négyszemközt is tárgyalt Putyinnal. A lengyel lapok szerdán Miheil Szaakasvili volt grúz elnöknek azt az interjúját is visszaidézték, amelyet október elején adott a TVN24 lengyel hírtelevíziónak. Szaakasvili akkor azt mondta, hogy Tusk és Putyin szóban forgó beszélgetéséről ő maga is értesült, mégpedig közvetlenül Tusktól, aki szerint Putyin azt mondta neki: “Osszuk fel egymás között Ukrajnát."