Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kórházakat ért bombatalálat Aleppóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 25. 15:31

Egy nap alatt négy kórházat ért találat légitámadásokban a szíriai Aleppóban – közölték kórházi források július 24-én, vasárnap az AFP francia hírügynökséggel.

Az ostromlott város keleti részén fekvő egyik kórházban a támadás következtében meghalt egy újszülött csecsemő – közölte a Független Orvosok Szervezete (IDA), amely a kórházat támogatta. A szervezet tudatta, hogy mind a négy kórház beszünteti működését.

Szíria második legnagyobb városának keleti negyedeit július 17. óta teljesen körülvették a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg csapatai.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a polgárháborúba süllyedt Szíria számít a legveszélyesebb országnak az egészségügyi dolgozók számára. 2015-ben 135 alkalommal ért támadás kórházakat a közel-keleti országban.

A szíriai állami média vasárnapi közlése szerint a szír kormány egy nyilatkozatban késznek mondta magát előfeltételek nélkül felújítani a béketárgyalásokat az ENSZ közvetítése mellett. Más országok „beavatkozását" azonban elutasította. A világszervezet augusztusban szeretne tető alá hozni egy újabb békekonferenciát Genfben.

2011-es kezdete óta több mint 280 ezer ember életét követelte a szíriai háború és több millióan váltak menekültté.