Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös hadgyakorlatot tartottak szerb és amerikai ejtőernyősök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. november 18. 16:21

Közös hadgyakorlatot tartottak szerb és amerikai ejtőernyősök november 17-én, pénteken egy Belgrádhoz közeli repülőtéren, a Tél 2017 fedőnevű gyakorlat célja Szerbia és a NATO közötti kapcsolat erősítése volt.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a szerb hadsereg, valamint az Egyesült Államok fegyveres erőinek európai parancsnoksága által szervezett hadgyakorlaton 120 ejtőernyős vett részt. Az ejtőernyősök 300 méter magasságból ugrottak ki. A hadgyakorlatot az erős szél ellenére is megtartották.

Aleksandar Vucic szerb elnök a helyszínen kiemelte: Szerbia továbbra sem kívánja elkötelezni magát egyetlen katonai tömb mellett sem, így nem akar csatlakozni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO), viszont a lehető legszorosabb kapcsolatra törekszik a NATO-val, és tagja a NATO békepartnerségi programjának is.

A titói Jugoszlávia – amelynek tagja volt Szerbia – a hidegháború idején is tömbön kívüli politikát folytatott, és az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik vezetője volt. A mostani belgrádi álláspont ezen politika folytatásának is tekinthető lenne, ám a szerb közvélemény más ok miatt ellenzi a nyugati katonai tömbhöz történő csatlakozást.

A NATO 1999-ben bombázásokkal kényszerítette arra Szerbiát, hogy leállítsa a vérontást Koszovóban, és a szerbek azóta sem bocsátották ezt meg. Vezető politikusok korábban úgy fogalmaztak: amennyiben felmerül, hogy Belgrádnak is csatlakoznia kell a katonai tömbhöz, a lakosság népszavazással dönthet majd az ügyben.