Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kurd fegyvereseket bombázott a török légierő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 9. 19:57

A török légierő 42 kurd szélsőségest ölt meg november 9-én, pénteken az ország Iránnal és Irakkal közös határán kurd fegyveresek állásai ellen végrehajtott bombázásokban – közölték hivatalos források. A korábbi jelentések még 13 halálos áldozatról szóltak.

A hadsereg egyetlen katonájának elvesztéséről számolt be. Ugyanakkor a térségben végrehajtott razziák során állítólag nagy mennyiségű fegyvert foglaltak le.

A délkeleti Hakkari tartományban harmadik napja tart a hadsereg hadművelete, s az illetékesek közlése szerint a következő napokban is folytatódni fog.

Ankara azután indított támadást, hogy egy pilóta nélküli repülőgép feltárta: a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei napok óta tevékenykednek Hakkari tartományban – közölte a tartományi kormányzó hivatala.

A PKK támadásai nyár óta sűrűsödtek a Törökország délkeleti részében. A fokozódó erőszakot a kormány a szomszédos Szíriában uralkodó polgárháborús káosznak tudja be, s azzal vádolja Bassár el-Aszad elnök rezsimét, hogy támogatja a szakadár kurd szervezetet és felfegyverzi tagjait.