Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légicsapás ért egy jemeni kórházat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 16. 21:26

Légicsapás érte az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi orvosi segélyszervezet egyik kórházát a polgárháború dúlta Jemenben, a húszi lázadók fellegvára, az északi Szaada város közelében – közölte augusztus 15-én, hétfőn a segélyszervezet.

Jemeni biztonsági és egészségügyi források szerint a támadásban a kórház mintegy 20 alkalmazottja és betege vesztette életét vagy sebesült meg. Az MSF egyelőre nem közölt pontos adatokat az áldozatokról.

Jemenben az Irán támogatását élvező síita húszik harcolnak a Szaúd-Arábia által pártolt, nemzetközileg elismert Abed Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök erői ellen. Az államfő megsegítésére tavaly márciusban alakult katonai szövetség Rijád vezetésével, a koalíció elsősorban légi hadjárat révén nyújt támogatást Hádi erőinek.

A szemben álló erők az utóbbi hónapokban Kuvaitban tárgyaltak a konfliktus politikai rendezéséről, de érdemi eredményt nem értek el, az utóbbi napokban pedig fokozódtak a harci cselekmények.

Az Orvosok Határok Nélkül korábban arról számolt be, hogy egy Szaada tartománybeli Korán-iskola elleni szombati koalíciós légicsapás 10 halálos és 28 sebesült áldozatot követelt, mindannyian 15 évnél fiatalabb gyerekek voltak.

A légicsapás egybeesett azzal, hogy csaknem két év óta először összehívták a húszikat támogató jemeni parlamentet. Hádi törvénytelennek minősítette a lépést, és figyelmeztetett, hogy azokat a képviselőket, akik az ülésen részt vesznek, büntetőeljárás alá fogják vonni.