Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légicsapásban meghalt a szomáliai al-Shabaab egyik vezetője

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 2. 10:06

A Pentagon megerősítette december 31-én, hogy egy előző napi amerikai légicsapásban meghalt a szomáliai al-Shabaab szélsőséges iszlamista szervezet egyik vezetője.

Tahlil Abdishakur a szervezet hírszerző és biztonsági szárnyának volt a vezetője, ő felelt azoknak az akcióknak a végrehajtásáért, amelyet a szervezet irányítása alá eső területeken kívül hajtottak végre. Az amerikai hadsereg megbízható forrásból értesült Abdishakur hollétéről, és egy drónról rakétacsapást hajtott végre ellene, miközben Saakow település környékén utazott egy járműben – olvasható a védelmi minisztérium közleményében.

A Pentagon egyik névtelenül nyilatkozó illetékese kedden, rögtön a támadás után közölte, hogy a légicsapás nem a szervezet vezetője, Ahmad Umar ellen irányult. Umar szeptemberben vette át a szervezet vezetését Ahmed Abdi Godanétől, akivel ugyancsak amerikai légicsapás végzett. Két évvel ezelőtt az amerikai hatóságok hárommillió dollárt ajánlottak fel Umar nyomravezetőjének. Akkoriban Umar a szervezet „kémfőnöke" volt.

Az al-Shabaab szövetségese az al-Kaida terrorhálózatnak és szigorú iszlám törvénykezést akar bevezetni az országban. A szervezet Szomáliában és Kelet-Afrika más államaiban is öngyilkos merényletek sorozatát hajtotta végre. Az Egyesült Államok 2008 óta terrorcsoportként tartja számon.

A szélsőséges csoport a legnagyobb akadálya a béke megteremtésének a kelet-afrikai országban, ahol a két évtizede, Siad Barre rezsimjének bukása óta káosz uralkodik, és nincs erős központi hatalom.