Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lemond tisztségéről Lahdar Brahimi

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 14. 17:11

Lemond tisztségéről Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga Szíriával foglalkozó különmegbízottja. Brahimi tervezett lemondásáról Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár tájékoztatta május 13-án, kedden a sajtó képviselőit. A különmegbízott május 31-ei hatállyal távozik hivatalából.

A korábbi algériai külügyminiszter hosszabb ideje nem csinált titkot abból, hogy tervezi lemondását.

Konkrét szándékáról Brahimi a tervek szerint még a nap folyamán tájékoztatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT).

A 80 esztendős diplomata lemondását hivatalosan egyelőre nem indokolta.

A megbízott a közelmúltban többször is bírálta Damaszkuszt a júniusra tervezett elnökválasztás miatt, hangoztatva, hogy az hátráltatja a válság rendezését. Ugyanakkor a Biztonsági Tanácsot több alkalommal is hatékonyabb cselekvésre szólította fel, különös tekintettel a szinte rendszeressé vált orosz és kínai vétókra.

Az ENSZ főtitkára által kinevezett megbízott csaknem két éven át töltötte be hivatalát.

Ban Ki Mun közölte, hogy őszinte sajnálattal fogadta el a lemondást. Méltatta Brahimi érdemeit, utalva arra, hogy a különmegbízott – aki szinte lehetetlen feladatra vállalkozott – minden tőle telhetőt megtett a brutális és egyre súlyosabbá váló szíriai polgárháború befejezése érdekében.