Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lemondott a donyecki „védelmi miniszter”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 16. 18:33

Lemondott posztjáról augusztus 14-én, csütörtökön a „donyecki népköztársaság védelmi minisztere”, az orosz állampolgárságú Igor Sztrelkov, eredeti családnevén Girkin – olvasható a „népköztársaság” honlapján.

Olekszandr Zaharcsenko, a donyecki szakadárok önhatalmúlag kikiáltott „népköztársaságának miniszterelnöke" bejelentette, hogy Sztrelkov – aki az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) állítása szerint az orosz hírszerzés ügynöke – a továbbiakban „más fontos tisztséget" fog ellátni. Szerhij Kavtaradze, a „donyecki népköztársaság" képviselője azt mondta, hogy Sztrelkov a továbbiakban a védelmi miniszter első helyettese lesz, valamint vezérkari főnöki tisztet tölt be.

Sztrelkov, aki kezdettől vezető szerepet játszott az oroszbarát fegyveres szakadárok megszervezésében és irányításában, egy hét alatt már a harmadik kelet-ukrajnai szeparatista vezető, aki leköszönt posztjáról.

Ugyancsak csütörtökön jelentette be lemondását Valerij Bolotov, a szakadár „luhanszki népköztársaság" vezetője, azaz „népi kormányzója". Egy héttel ezelőtt, múlt csütörtökön pedig az orosz állampolgárságú Alekszandr Borodaj, a „donyecki népköztársaság miniszterelnöke" távozott tisztségéből.

Közben a Donbassz ukrán zászlóalj csütörtökön közölte, hogy 46 kaukázusi származású zsoldos adta meg magát a csapatnak a Donyeck megyei Horlivkában.

Az önkéntesekből álló alakulat ezt Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra, hozzátéve, hogy az előzetes információik szerint valamennyien csecsenek.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy Luhanszk megyében Krasznodonnál a hadsereg „felszabadította" a szakadárok ellenőrzése alól Novoszvitlivka települést, és ezáltal az utolsó közúti összeköttetést is elvágták a Luhanszk városában lévő szeparatisták és a többi megszállt terület között.

A szóvivő szavai szerint jelenleg heves harcok folynak Luhanszk peremén, Hrjascsuvate falunál, valamint Horlivka, Krasznij Lucs, Ilovajszk és Donyeck környékén, továbbá a szeparatisták jelentős erőket vonnak össze a Donyeck megyei Sznyizsne településnél.

Liszenko újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az RNBO-nak nincs tudomása arról, hol tartózkodik jelenleg a mintegy 260-280 fehér kamionból álló orosz segélykonvoj. Nem megerősített sajtóinformációk szerint a konvoj már az ukrán határ térségébe ért, és állítólag a Luhanszk megyei Krasznodontól nem messze lévő izvarinei határátkelőnél, szeparatisták által ellenőrzött területen készül átlépni a határt. Liszenko megjegyezte, hogy az interneten közzétett információk alapján a konvoj bárhol lehet az orosz-ukrán határ mentén.

A Donyeck megyei hivatal egészségügyi részlege csütörtökön közölte, hogy előző nap Zuhrjesz településen felrobbant egy korábban becsapódott tüzérségi lövedék, s a robbanás következtében 15-en meghaltak – köztük három gyermek -, 19-en pedig megsebesültek.