Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Letartóztattak egy litván hírszerzőt Moszkvában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. május 21. 9:32

Letartóztatták a litván hírszerzés egy munkatársát Moszkvában – közölték május 20-án, szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB).

Az FSZB közleménye szerint a litván állampolgárt, az „illegális hírszerzés" munkatársát titkos információkat tartalmazó dokumentumok átvételekor kedden érték tetten az orosz fővárosban. A papírokat egy orosz állampolgár adta át a litván kémnek, akit a moszkvai Lefortovo börtön vizsgálati fogdájában tartanak őrizetben.

Az orosz sajtó időközben nyilvánosságra hozta a hírszerző nevét is: Arstidas Tamosaitis letartóztatását a lefortovói kerületi bíróság két hónapra elrendelte. Ellene kémkedés gyanújával indult meg a büntetőeljárás.

A közlés szerint a férfi a bizonyítékok bemutatását követően beismerő vallomást tett.

Az orosz titkosszolgálat azt is nyilvánosságra hozta, hogy az illető bevallotta: a Litván Köztársaság védelmi minisztériuma operatív szolgálatának (katonai hírszerzésének), azon belül is a kettes számú főosztálynak a tisztje.

A Kommerszant című orosz napilap internetes változata emlékeztetett rá, hogy április végén Litvániában elfogtak, majd őrizetbe vettek egy orosz férfit kémkedés vádjával. A litván hatóságok szerint az illető célja az volt, hogy litván állami intézményekbe, rendvédelmi és hírszerző struktúrákba jusson be. Április 30-án egy vilniusi bíróság elrendelte a kémkedéssel gyanúsított orosz három hónapra való letartóztatását.

Oroszország és a balti államok – az EU- és NATO-tag Észtország, Litvánia, Lettország – kapcsolata az ukrán válság és a NATO-erők baltikumi jelenlétének erősítése miatt feszültebbé vált.