Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Letette az esküt az új amerikai védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 19. 8:28

Az amerikai haderő műszaki és stratégiai fölényének megőrzését ígérte beiktatási beszédében Ashton Carter új amerikai védelmi miniszter, aki február 17-én kedden Joe Biden alelnök előtt tette le a hivatali esküt. Barack Obama elnök negyedik védelmi minisztere, aki Chuck Hagelt váltja a Pentagon élén, egyúttal az amerikai külpolitika „szakértelemmel és hatékonyan” történő támogatását is ígérte.

Az új tárcavezető fő feladatai tartozik majd az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában folytatott harcnak, a még Afganisztánban maradt amerikai erők kivonásának, valamint az ukrajnai válság kezelésével kapcsolatos, katonai jellegű amerikai reagálásoknak a koordinálása.

Obama elnök december 5-én jelölte a 60 éves Cartert a Pentagon vezetőjének, amit a szenátus február 11-én 93-5 arányban elfogadott. A Yale-en és Oxfordban fizikát tanult, később a Harvardon oktató és a magánszférában is megfordult leendő tárcavezető sohasem szolgált a fegyveres erőknél, ám hosszú időt töltött el a védelmi tárcánál.

2011 és 2013 között a védelmi miniszter helyettese volt, ezt megelőzően pedig két éven át a beszerzésért, technikáért és logisztikáért felelős államtitkár posztját töltötte be a Pentagonnál. Bill Clinton elnöksége idején, 1993 és 1996 között helyettes államtitkár volt a tárcánál.

A február elején megtartott szenátusi bizottsági meghallgatásán Carter kijelentette, hogy a rakétavédelem jelentős megerősítésére fog törekedni, beleértve az elfogórakéták Kaliforniába és Alaszkába való telepítését. Elismerte, hajlik arra, hogy Ukrajnát fegyverszállításokkal támogassák, ugyanakkor nem nevezte meg, hogy ezek konkrétan milyen fegyverek lehetnek.

Közölte, hogy támogatja a katonai költségvetésre vonatkozó korlátozás feloldását és a kiadások növelését.

Kifejezte meggyőződését, hogy javítani kell a kibertámadások elleni védekezést és a visszavágás képességét is. Az ilyen válaszlépéseknek a kibertérben és más tartományban kell megtörténniük.

Carter szerint az Iszlám Állam terrorszervezet és Irán kettős és egyformán veszélyes fenyegetést jelent a Közel-Keleten, amellyel szembe kell szállni. Hangsúlyozta, hogy az Iszlám Államra „tartós vereséget" kell mérni Szíriában és Irakban.

Kijelentette, hogy támogatja az afganisztáni amerikai katonai jelenlét további csökkentésére vonatkozó terveket, ám szükség esetén kész lenne ebben változtatásokat javasolni az elnöknek. Úgy vélekedett, India arra „rendeltetett", hogy az Egyesült Államok stratégiai partnere legyen.

Carter Robert Gates, Leon Panetta és Chuck Hagel után vette át a Pentagon irányítását. Elődei egyébként mind arról panaszkodtak, hogy súrlódásba kerültek a Fehér Házzal, amiért az korlátozta a mozgásterüket.