Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant az NFTC program egyik kiképzőgépe Kanadában

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2017. február 3. 13:23

Január 27-én, pénteken Moose Jaw-tól délre balesetet szenvedett egy kiképzőgép, fedélzetén egy növendékkel és az oktatóval.

http://www.jetfly.hu/egyeb-repulos-hirek/lezuhant-az-nftc-program-egyik-kikepzogepe-kanadaban
Mindketten megsérültek, ám sérüléseik nem életveszélyesek, a légi mentők a reginai kórházba szállították őket. A személyiségi jogaikra való tekintettel semmi bővebb információt nem közöltek a sajtóval. A sérültek a NATO Flying Training in Canada (NFTC) program keretében hajtották végre kiképzési feladatukat a CT-156 Harvard II típusú kiképzőgéppel. Ezen a típuson történik a kiválogatása, illetve alapkiképzése a programban részt vevő országok pilótajelöltjeinek.

1596027054

A repülőgép 10:30 körül zuhant le, mindkét pilóta katapultált. A helyi városi és a kiképzőbázis tűzoltói szinte azonnal a helyszínre érkeztek a mentőegységekkel együtt. A repülőgép a várostól délre, egy kisebb völgyben ért földet. A helyszínt biztosítók szinte azonnal kordonnal zárták el a területet, ezért a Times-Herald fotóriportere csak a szárny végét tudta lefotózni, azonban a kép alapján a repülőgép sárkányszerkezete egyben maradt. A repülésbiztonsági szakemberek már elindultak Ottawából, hogy kivizsgálják a baleset körülményeit.

Legutóbb 2014-ben történt baleset a típussal, akkor a leszállási manőver közben fellépő probléma miatt katapultált a két pilóta és ért sértetlenül földet, ám előtte még volt idejük az elhatározásukról értesíteni a földi szolgálatokat. A mostani eset kiváltó oka nem ismert, a vészelhagyás előtt a személyzet nem adott le semmilyen jelzést.

A Magyar Honvédség pilótajelöltjei is Moose Jaw-ban kapják meg az alapkiképzést, majd sikeres vizsgák után folytatják kiképzésüket a kissé barátságtalanabb Cold Lake-i bázison. Az NFTC program részeként több magyar oktató is repül mindkét bázison.