Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant egy amerikai felderítő repülő Észak-Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 9. 14:51

Lezuhant egy amerikai katonai felderítő repülőgép Észak-Irakban, de a személyzet mind a négy tagja ép bőrrel megúszta a becsapódást, sérüléseket sem szenvedtek – közölte március 8-án, kedden a Pentagon.

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az eset még szombaton történt, és az első vizsgálatok alapján kizárható, hogy ellenséges támadás érte volna a gépet.

John Richardson tengernagy a The Washington Post című napilapnak azt mondta, hogy a haditengerészet helikopterei mentették meg a lezuhant gép legénységét. Az észak-iraki Erbílből szálltak fel, és a vészjelzés után négy perccel már a baleset helyszínén voltak.

A dupla légcsavaros géppel történt incidens okainak a kivizsgálása még tart.