Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Május volt az év eddigi legvéresebb hónapja Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 3. 11:13

Szíriában több mint 6657 embert öltek meg májusban, ez volt az idei év eddigi legvéresebb hónapja a közel-keleti országban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.

A londoni székhelyű csoport szerint 2015-ben eddig 22 846 ember esett áldozatául a harcoknak Szíriában. A legtöbb halálos áldozat a kormányerők és az országban tevékenykedő dzsihadista szervezetek soraiba tartozott.

Az OSDH arról számolt be, hogy májusban 1285 civil, köztük 272 gyerek vesztette életét a polgárháború következtében. A mérsékeltnek számító lázadócsoportoknak és a kurd erőknek 793 harcosa, az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front nevű dzsihadista szervezeteknek 2109, a kormányerőknek pedig 2450 tagja halt meg.

Májusban számos komoly ütközet zajlott Szíriában, így például az Iszlám Állam hatalmába kerítette az ókori nevén Palmüraként ismert Tadmur városát, valamint az iraki-szíriai határon fekvő Tanaf határátkelőhelyet.

A főként az an-Nuszra Frontból és az Ahrar as-Sam ultrakonzervatív milíciából álló, magát a “Hódítás hadseregének" nevező iszlamista koalíció pedig Idlíb tartományban vont ellenőrzése alá újabb területeket.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, több mint négy éve tartó szíriai polgárháború halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 220 ezret.