Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Malajziába is beszivárgott az Iszlám Állam?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 25. 19:03

Őrizetbe vették Malajziában az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet hét feltételezett tagját, akik a rendőrség szerint merényletekre készültek a délkelet-ázsiai országban.

A 26 és 50 év közötti malajziai férfiaknál lőszereket, a dzsihádról (iszlám szent háborúról) szóló könyveket, valamint az Iszlám Állam által terjesztett propagandaanyagokat is találtak – közölte január 25-én, hétfőn a rendőrség terrorellenes egységének vezetője, Ajob Hán.

„Azt feltételezzük, hogy az őrizetbe vett szélsőségesek támadásokat terveztek az ország stratégiai célpontjai ellen" – magyarázta.

A többségében muszlimok lakta Malajziában eddig nem voltak komolyabb terrortámadások, ugyanakkor a szomszédos Indonéziában, a világ legnépesebb muszlim országában aktívak a szélsőségesek.

Becslések szerint több mint 200 malajziai állampolgár csatlakozott Szíriában és Irakban az Iszlám Államhoz.

Az IÁ – a regionális szárnyához tartozók őrizetbe vételére válaszul – hétfőn közzétett egy videoüzenetet, amelyben támadásokkal fenyegette meg Malajziát arra az esetre, ha a helyi hatóságok nem engedik szabadon a terrorcsoport követőit vagy még több dzsihadistát fognak el. A felvétel hitelességét egyelőre nem erősítették meg, ám ha valódinak bizonyul, úgy ez lesz a dzsihadista szervezet Kuala Lumpurnak címzett első üzenete.

A felvétellel kapcsolatban Najib Razak malajziai miniszterelnök hétfőn azt mondta, hogy az Iszlám Állam „nagyon valós" fenyegetést jelent országa számára.

„Ez a fenyegetés nagyon valós, és kormányom nagyon komolyan veszi" – mondta a kormányfő a terrorizmusról szóló kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján. „Ezzel a kihívással valamennyien szembenézünk szerte a világon" – tette hozzá.

Malajziában tíz nappal ezelőtt őrizetbe vettek egy szélsőségest, aki öngyilkos merényletet készült végrehajtani a fővárosban, Kuala Lumpurban.