Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maliban őrizetbe vették a tavalyi katonai puccs vezetőjét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 28. 16:26

November 27-én, szerdán őrizetbe vették a tavaly márciusi mali katonai puccs vezetőjét, aki ellen az illetékes bíróság vádat is emelt emberrablásért – közölte egy bírósági forrás.

Szemtanúk szerint szerda délelőtt többtucatnyi erősen felfegyverzett mali katona vezette el bamakói otthonából Amadou Sanogót, aki előzőleg többszöri felszólítás ellenére sem jelent meg a tavalyi puccs ügyében eljáró fővárosi bíróság előtt. A tábornokot meghallgatásra beidéző bíró állítólag több halálos fenyegetést kapott.

A gyanú szerint a katonai junta egykori vezetője a hirtelen hatalomra jutását megkérdőjelező húsz mali katona „eltűnésében", módszeres megkínzásában és kivégzésében játszott szerepet.

Daniel Tessougue mali főügyész az amerikai hírügynökségnek telefonon nyilatkozva szerdán azt mondta: a tábornok ellen emberrablásban való bűnrészesség címén emeltek vádat, de ez a későbbiekben további bűncselekményekkel is kiegészülhet. A francia hírügynökség jelentése szerint Sanogónak többrendbeli gyilkosságért és gyilkosságban való bűnrészességért kell felelnie a bíróság előtt.

A tájékoztatás szerint a biztonsági erők házkutatást tartottak Sanogo otthonában, aminek során számos tárgyat és dokumentumot lefoglaltak.

A fejlemény az amerikai hírügynökség szerint azt mutatja, hogy Mali újonnan megválasztott elnökének, Ibrahim Boubacar Keitának a kormánya nem fél szembeszállni a tavaly még jelentős befolyással bíró tábornokkal.

Sanogo a tavaly márciusi puccs után néhány héttel átadta ugyan a hatalmat egy civil kormánynak, annak ideiglenes vezetői azonban nem merték őt elszámoltatni. Tavaly májusban például a tábornokkal szövetséges tüntetők az elnöki hivatal épülete köré vont biztonsági kordont áttörték, és megverték Dioncounda Traore ideiglenes államfőt, akit ezután eszméletlen állapotban kellett kórházba szállítani. Bár Sanogo tagadta, hogy köze lett volna a támadáshoz, sokan mégis a polgári kormánynak címzett figyelmeztetésként értékelték az incidenst a tábornok részéről.

A katonai puccs nyomán Mali gyakorlatilag kettészakadt és északi része az iszlamisták ellenőrzése alá került, akiket végül francia katonai beavatkozással tudtak csak visszaszorítani. Észak-Maliban július 1-jétől az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) felhatalmazásával nemzetközi békefenntartó erő állomásozik a helyzet stabilizálása érdekében.

Az alkotmányos rend helyreállításának részeként nyáron elnökválasztást, múlt vasárnap pedig parlamenti választást tartottak a nyugat-afrikai országban.