Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Manchesteri robbantás: vizsgálja az elhárítás a merénylőről szóló korábbi bejelentéseket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 30. 13:29

Megvizsgálja a brit elhárítás (MI5) azokat a jelentéseket, amelyek szerint a múlt hétfői manchesteri öngyilkos robbantásos merénylet elkövetőjének radikális nézeteire korábban többen is felhívták a hatóságok figyelmét.

A Manchester Arena rendezvényközpontban elkövetett terrortámadás tettesét, a 22 éves Salman Abedit egybehangzó, hivatalosan nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint ismerték a terrorellenes hatóságok, és az elmúlt években saját családja, illetve az általa látogatott mecset vallási elöljárója is figyelmeztette a szolgálatokat Abedi radikális megnyilvánulásaira.

Amber Rudd brit belügyminiszter a BBC rádió május 29-ei, hétfői politikai magazinműsorának nyilatkozva nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy az MI5 előzetesen mennyit tudott Abediről, de kijelentette: „helyes döntés", hogy az elhárító szolgálat áttekinti saját eljárási gyakorlatát, mivel a fenyegetettség természete folyamatosan változik.
A BBC hétfői értesülése szerint az MI5 három bejelentést kapott az elmúlt években a líbiai származású, de Manchesterben született, brit állampolgárságú Abediről.

A The Times című konzervatív brit napilap hétfőn azt írta, hogy az Abedi által látogatott manchesteri mecsetben rendszeresen megfordultak olyanok is, akik az Iszlám Állam hívei voltak, és harcoltak is Szíriában és Irakban a dzsihadista terrorszervezet soraiban.
A mecset vallási elöljárósága a múlt héten nyilatkozatban ítélte el a merényletet. A közlemény felfedte azt is, hogy Salman Abedi már két évvel ezelőtt heves vitába keveredett a mecset imámjával, aki hitszónoklataiban szót emelt az Iszlám Állam tevékenysége ellen.

A BBC televízió Newsnight című oknyomozó hírprogramjának értesülései szerint Abedi apjával együtt 16 évesen harcolt Líbiában az azóta megdöntött Kadhafi-rezsim ellen.
Abedi a merénylet előtti hetekben is járt Líbiában.
Salman Abedi apját, Ramadan Abedit és 20 éves, Hamesh nevű öccsét a líbiai hatóságok őrizetbe vették, és a brit külügyminisztérium terrorelhárítási illetékesei a hétvégén Tripoliba érkeztek, hogy kihallgassák őket.

A manchesteri rendőrség hétfői tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában jelenleg tizennégy ember van őrizetben a múlt heti merénylettel összefüggésben; valamennyien férfiak. Korábban őrizetbe vettek egy 16 éves fiút és egy 34 éves nőt is, de őket vádemelés nélkül elengedték.

A múlt hétfői öngyilkos merényletben 22-en meghaltak, 117-en szenvedtek kórházi ellátást igénylő sebesüléseket. A halálos áldozatok között hét gyermek van, a legfiatalabb egy nyolcéves kislány.
Ez a legsúlyosabb merénylet Nagy-Britanniában a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat óta. Abban a támadásban négy öngyilkos merénylő robbantott fel három londoni metrószerelvényt és egy városi buszt, 52 utast megölve és több mint hétszázat megsebesítve.