Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már hatezer embert vettek őrizetbe a török puccs miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 18. 8:43

Eddig hatezer embert vettek őrizetbe a sikertelen puccskísérlettel kapcsolatban, és ez a szám tovább növekedhet – mondta el Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter július 17-én, vasárnap az NTV helyi tévécsatornának.

„A nagytakarítás folytatódik" – tette hozzá Bozdag. Azt egyelőre nem tudni, hogy a fogva tartottak közül hányan tagjai a biztonsági erőknek, és mekkora hányaduk civil.

Binali Yildirim miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy a megelőző éjszaka folyamán háromezer katonát, köztük több magas rangú tisztet vettek őrizetbe. Szombaton több bírót és ügyészt is elfogtak, köztük az alkotmánybíróság két tagját. Őket is azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a hatalom megdöntésére tett sikertelen kísérletben.