Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghalt a Hezbollah egyik katonai parancsnoka

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 13. 17:16

Egy izraeli légi csapásban meghalt Musztafa Badreddín, a Hezbollah radikális libanoni síita szervezet egyik magas rangú katonai parancsnoka.

A hírt a Hezbollah jelentette be május 13-án, pénteken. A közlemény szerint Badreddín kedden halt meg a libanoni–szíriai határ közelében. „1982 óta az iszlám ellenállás legtöbb hadműveletében részt vett" – fogalmaztak a Badreddín halálát bejelentő közleményben.

Badreddín Imád Mugníjének, a Hezbollah fegyveres szárnya katonai parancsnokának a sógora volt. Vádlott volt abban a perben, amelyet az ENSZ támogatásával felállított különleges törvényszék folytat Rafík Haríri volt libanoni miniszterelnök 2005-ös meggyilkolása ügyében. Kuvaitban halálra ítélték egy 1983-as pokolgépes robbantássorozatban betöltött szerepe miatt. 1990-ben, amikor Irak megtámadta Kuvaitot, Badreddín megszökött börtönéből. A feltételezések szerint az utóbbi időben többek között Iránban bujkált.

A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban az Irán támogatását élvező libanoni milícia Bassár el-Aszad elnök mellett harcol, és rendszeresen lő ki rakétákat Izrael területére is. Izrael nemrég beismerte, hogy többtucatnyi légi csapást mért a Hezbollah állásaira Szíriában.