Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghalt német börtönében Ljubisa Beara volt boszniai szerb katonai parancsnok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 11. 19:24

Elhunyt berlini börtönében Ljubisa Beara egykori magas rangú boszniai szerb katonai vezető, akit az 1992-1995-ös boszniai háború idején elkövetett háborús bűnök és emberiesség elleni bűncselekmények vádja – köztük a srebrenicai mészárlás – miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.

A boszniai szerb hadsereg egykori biztonsági főnöke 78 éves volt. Az NT 2010-ben ítélte életfogytig tartó börtönbüntetésre, amit a testület fellebviteli tanácsa 2015-ben megerősített.
Ljubisa Beara a hatodik hágai elítélt, illetve vádlott, aki a hágai törvényszék valamelyik börtönében halt meg.

Zdravko Tolimir volt boszniai szerb tábornok pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el hágai börtönében. A hágai törvényszék börtönében halt meg – perének befejezése előtt – 2006-ban Slobodan Milosevic volt szerb és jugoszláv elnök, valamint a scheveningeni börtönben követett el öngyilkosságot Milan Babic, a délszláv háború idején fennálló horvátországi Krajinai Szerb Köztársaság vezetője. Mile Mrksic, a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének volt parancsnoka egy portugáliai börtönben hunyt el, ahová a Nemzetközi Törvényszék ítélete után került. Milan Kovacevicet a prijedori muszlimok ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolták, ám még az ítélethirdetés előtt, 1998-ban egészségügyi okok következtében meghalt.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék több ítéletében népirtásnak minősített, a II. világháború óta elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják Európában.