Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megint gyerekekre zuhantak a bombák Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. november 11. 7:42

Tucatnyi civil vesztette életét a szíriai felkelők elleni légicsapásokban. Damaszkusz egyik külvárosát is támadta az Aszad-rezsim.

Legalább 11 civil, köztük négy gyerek vesztette életét felkelők kezén lévő települések elleni légicsapásokban november 10-én, csütörtökön – közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Damaszkusz egyik külvárosában, a rezsim által sűrűn bombázott Dúmában nyolc civil, köztük három gyerek, míg Szabkában két asszony és egy kislány veszett oda a légicsapásokban.

A szíriai hadsereg hetekkel korábban offenzívát indított a Damaszkusz környéki elővárosok visszaszerzéséért. Ezek közül néhány település évek óta a lázadók kezén van.

A több mint öt éve tartó szíriai polgárháborúban eddig legalább 300 ezren vesztették életüket.