Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a kurd harcosok németországi kiképzése

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 29. 15:14

A német hadsereg egy bajorországi iskolájában kap kiképzést iraki kurd katonák egy csoportja, elsőként készítik fel őket az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet ellen harcra Németország területén – közölte a német védelmi minisztérium szóvivője szeptember 28-án, vasárnap.

Az iraki kurd autonóm tartomány biztonsági erőinek 32 tagja október 3-ig a Milan típusú páncéltörő rakéták használatát fogja tanulni a hammelburgi kiképzőközpontban.

Berlin korábban közölte, hogy egyebek mellett 500 ilyen rakétát bocsát a kurd harcosok rendelkezésére az Iszlám Állam elleni harc támogatása végett.

Németország csütörtökön jelentette be, hogy 70 millió euró értékben 600 tonnányi fegyvert és harci járművet szállít az iraki kurdoknak. Eddig két szállítmány érkezett meg Kurdisztánba, ezek a páncéltörő rakéták mellett géppisztolyokat, géppuskákat és katonai járműveket tartalmaztak.

Németország a kurd haderő legfontosabb fegyverszállítója, és mintegy 10 ezer kurd harcost akar felfegyverezni.

A Bundeswehr ezenkívül 40 ejtőernyőst is Észak-Irakba vezényelt, ők segíteni fognak a pesmergák néven is ismert kurd harcosok fegyverhasználatra való kiképzésében.