Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a NATO történetének egyik legnagyobb hadgyakorlata

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. október 26. 20:16

Megkezdődött október 25-én Norvégiában a NATO történetének egyik legnagyobb hadgyakorlata, amelyben a forgatókönyv szerint egy kitalált agresszor támadásával szemben védik meg az észak-európai országot. A hadgyakorlat során a szomszédos országok légtereit is igénybe veszik.

A Trident Juncture 2018 elnevezésű gyakorlatról a szokásokhoz híven a NATO előzőleg értesítette a Norvégiával szomszédos Oroszországot és orosz megfigyelőket is hívott a hadgyakorlatra.

A NATO-hadgyakorlaton a 29 szövetséges ország mellett a nem NATO-tag Svédország és Finnország is részt vesz. A műveleteket 50 ezer ember hajtja végre, kiegészülve mintegy 65 hadihajóval, 150 repülőgéppel és 10 ezer egyéb járművel. Bevetik a többi közt a Harry S. Truman Nimitz-osztályú repülőgéphordozót is. Ez a katonai szövetség legnagyobb, békeidőben végrehajtott hadgyakorlata.

A gyakorlat helyszíne Norvégia keleti és középső része, az Atlanti-óceán északi vizei, valamint a Balti-tenger, továbbá igénybe veszik a finn és a svéd légteret is.