Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött az ukrán katonák kivonása Debalcevéből

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 18. 23:12

Megkezdődött az ukrán katonák kivonása a Moszkva-barát szakadár fegyveresek által ostromlott kelet-ukrajnai Debalceve városából – közölte a Donbassz ukrán önkéntes alakulat parancsnoka, ukrán parlamenti képviselő február 18-án, szerda reggel.

Szemen Szemencsenko Facebook-oldalán azt írta, a katonák visszavonása Debalcevéből „tervezetten és szervezetten zajlik", miközben a szakadárok megpróbálják elvágni a visszavonulási útvonalakat, hogy megakadályozzák a csapatok távozását.

Hozzátette, hogy az ukrán fegyveres erők tüzérsége fedezi a visszavonulást, csapásokat mérve a szakadárok állásaira.

Dmitro Timcsuk, a harci helyzetet figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő közölte, hogy Debalceve környékén továbbra is súlyos harcok folynak, a szakadárok minden tartalék egységüket a stratégiailag fontos, a szakadárok által ellenőrzött területbe beékelődött városhoz vezényelték.

Adatai alapján összesen 25 harckocsit, 35 páncélozott harcjárművet, 40 ágyút és 12 rakéta-sorozatvető üteget vontak be a Debalcevéért folyó harcba. „Behatoltak a városba, és keleti, illetve központi részén utcai harcokat indítottak" – fűzte hozzá beszámolójában.

Anatolij Sztelmah, a kijevi hadműveleti parancsnokság katonai szóvivője szerdán arról beszélt, hogy Debalcevénél a szakadárok vasúti és összekötővonalakat robbantottak fel. Szavai szerint az elmúlt egy nap alatt öt ízben nyitottak tüzet a városra nagy szórású Grad rakéta-sorozatvetőkkel. Emellett kétszer indítottak támadást a megye déli részén, Mariupol környékén ukrán állások ellen és a megyében összesen öt további településre nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel.

Az ukrán média meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Debalcevét védő 128-as dandár kétezer katonájából 100-150-nek a szerda reggeli órákban sikerült kitörnie a szakadárok gyűrűjéből, és jelenleg már az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló Artemivszk városában van.

Közben a donyecki szakadárok önkényesen kikiáltott „népköztársasága" az orosz médiának azt állította, hogy tömegesen teszik le a fegyvert Debalcevében az ukrán katonák.

Makszim Lescsenko, az úgynevezett Donyecki Népköztársaság „adminisztrációjának vezetője" bejelentette, hogy Olekszandr Zaharcsenko donyecki szakadár vezető utasítására autóbuszokat küldtek Debalcevébe a civil lakosok evakuálására. Hozzátette, hogy Donyeck városában már másfélezer debalcevei lakos fogadására alkalmas menedékhelyet létesítettek.