Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődtek a NAÜ–Irán-tárgyalások

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 18. 14:44

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségének (NAÜ) küldöttsége Iránban kezdett tárgyalásokat az ország nukleáris ambícióiról – jelentette január 16-án, szerdán az ISNA iráni félhivatalos hírügynökség.

A tárgyalások új fordulója fontos próbája annak, hogy vajon elébe megy-e Teherán az atomprogramja miatti nyugati aggodalmaknak.

Az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal (a „hatokkal") külön folytatott tárgyalások tavaly nyáron szakadtak meg, de teheráni javaslatra ismét felújíthatják ezeket – egyes hírek szerint még január végén.

A NAÜ delegációja azt reméli, hogy felkeresheti a parcsini támaszpontot, ahol azt gyanítja, hogy az atomprogram keretében robbantási kísérleteket hajtottak végre. A katonai támaszponton való ellenőrzéshez Teherán azt a feltételt szabta, hogy a NAÜ ismerje el Irán jogát arra, hogy megvalósíthassa békés célú atomprogramját.

A Nyugat kezdetektől azzal vádolja Iránt, hogy a polgári cél csupán ürügy, valójában atomfegyver előállítását szolgálja atomprogramja. A nemzetközi szankciók, mindenekelőtt a hónapok óta érvényben lévő olajembargó súlyos gazdasági válságba sodorta az országot.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán a parlamentben arról beszélt, hogy csökkenteni akarja az ország kiszolgáltatottságát az olajjövedelmektől.

Az ISNA szerint január 28-án és 29-én ül Teherán tárgyalóasztalhoz a „hatokkal", de hivatalosan csak akkor jelentik be, ha már a színhely is tisztázódott.