Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdték az első szárazföldi műveletet a francia katonák Maliban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 16. 14:20

A francia katonák január 15-én, kedden megkezdték az első szárazföldi műveletet Maliban, újabb szakaszba léptetve ezzel a múlt pénteken indult, eddig elsősorban légicsapásokból álló műveletet.

A franciák a mali kormányhadsereg csapataival közösen az ország nyugati részében fekvő Diabalit próbálják visszafoglalni az iszlamista fegyveresektől, akik – az al-Kaida terrorszervezet egy algériai tagjának, Abu Zeidnek a vezetésével – nemrégiben átvették az ellenőrzést a városban.

Ezzel párhuzamosan folynak a légicsapások is az ország északi részében, amelyet az iszlamisták tavaly foglaltak el, kihasználva egy katonai puccs adta hatalmi űrt és a tuareg nomádok lázadását.

A francia kormány kedden jelentette be, hogy hosszabb távon összesen 2500 katonát akar küldeni a nyugat-afrikai országba. Ennek egyharmada már jelenleg is Maliban tartózkodik.

Bamakóból, a fővárosból kedd délután francia harckocsik indultak észak felé is. Egyelőre nem ismeretes, pontosan milyen küldetést kell végrehajtaniuk.

Párizsban Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter bejelentette, hogy a korábbi hírekkel ellentétben még nem foglalták vissza az iszlamistáktól a Bamakótól 700 kilométerre északkeletre fekvő, stratégiai fontosságú Konna városát. A lázadó fegyveresek múlt csütörtökön vonták ellenőrzésük alá Konnát; ez volt az oka annak, hogy a francia beavatkozás haladéktalanul megkezdődött.