Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megmérgezték a volt török kormányfőt?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 25. 15:53

Négy különböző mérget mutattak ki a toxikológiai vizsgálatok az egykori török államfő, Turgut Özal földi maradványaiban – jelentette november 25-én a Today’s Zaman című kormánypárti napilap.

Turgut Özal holttestét október elején exhumálták, hogy azonosíthassák halálának okát, miután az 1993-ban elhunyt volt elnök családja két évtized óta azt állította, hogy Özalt megmérgezték.

Az exhumált maradványokban az orvosok a normálisnál tízszer nagyobb mennyiségben találtak DDT (diklór-difenil-triklóretán) rovarirtó szert, nyomokban a nehézfémek közé tartozó kadmiumot, valamint két radioaktív elemet, polóniumot és ameríciumot – írja az angol nyelvű lap a törvényszéki orvos szakértőktől szerzett értesülésekre hivatkozva.

A Today’s Zaman forrásai szerint a vizsgálat eredményeiből ítélve Özalt minden bizonnyal megmérgezték.

Abdullah Gül jelenlegi államfő hivatalának különnyomozói egy idén júniusban napvilágra került jelentésükben gyanúsnak minősítették Özal halálának körülményeit, az ankarai államügyészség ennek alapján rendelte el az exhumálást.

Az 1989-ben megválasztott, részben kurd származású Özal szívbeteg volt, két évvel korábban koszorúérműtéten esett át. A hivatalos közlések szerint 1993-ban 65 évesen szívroham végzett vele. Meggyilkolásáról régóta terjedtek spekulációk. Az egyik változat szerint az államapparátus jobboldali tisztviselői dönthettek arról, hogy elteszik az útból, mert az elnök arra készült, hogy kezdeményezze a kurd kérdés rendezését.

Özal a ’80-as években miniszterelnökként radikális gazdasági reformokat hajtott végre, jelentősen hozzájárulva Törökország modernizációjához, amiért sokak szemében az államalapító Mustafa Kemal Atatürk óta a legfontosabb török államférfi volt. 1988. június 18-án, pártjának (Anavatan Partisi) kongresszusán túlélt egy merényletkísérletet.