Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Súlyos harcok Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 25. 17:05

A szíriai kormányerők és a fegyveres lázadók között Damaszkusz déli negyedeiben, valamint az északi Aleppó tartományban súlyos harcok bontakoztak ki november 25-én. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) délutáni összesítése szerint az összecsapásokban kilencen haltak meg, közülük öten civilek voltak.

Damaszkusz két szegényebb negyedében a kormányerők vették célba a lázadókat, akik onnan igyekeznek behatolni a főváros központi részébe. Aleppó tartomány határában többek között az Eufrátesz egyik hídjáért folynak a harcok, a híd elfoglalása jelentős terület ellenőrzését tenné lehetővé a lázadók számára.

A déli Deraa és a keleti Deir-ez-Zór tartományokban is folytatódtak a kormányerők tüzérségi támadásai, az ország központi részén fekvő, hónapok óta ostromolt Homszhoz pedig jelentős csapaterősítést indított útnak a hadsereg az OSDH beszámolója szerint.

A londoni központú emigráns megfigyelőközpont számításai szerint a tavaly év elején kezdődött harcok már több mint 40 ezer ember halálát okozták Szíriában.

Címkéktüzér